2015. október 27., kedd

Oldalzsebes album (Szonja album elkészítése)

A keresztelős album elkészítésének lépéseit mutatom most be pontos méretekkel. Az ötletet Tamcsi textillel bevont minialbumkája adta.
Amikor megláttam, tudtam, hogy ezt el fogom készíteni. Viszont nekem zsebes albumra volt szükségem, így kicsit a belső részét megvariáltam.
Az album borítóját egy az egyben Tamcsi leírása alapján készítettem el. A méreteken se variáltam.
A zsebes részeknél annyi módosítást hajtottam végre, hogy a Tamcsi által megadott oldal mellé (17,5x10 cm) kiszabtam egy 12x17,5 cm-es részt is.
A nagyobb részt úgy biegeltem, hogy alul felül legyen 1-1 cm amit be tudok hajtani.
A biegelt részre kétoldalú ragasztószalagot tettem, behajtottam, és ráragasztottam a 17,5x10 cm-es részt. Ezáltal el is készült a zseb:

A kész zsebeket 2,5 cm-nél ismét biegeltem, majd mindegyiket kilyukasztottam.
Ezeket fűztem össze a Tamcsi féle albumborítóval. Mivel a szalag összefogja szorosan a gerinc részt, így nem láttam értelmét, hogy a zseb egyik oldalát leragasszam, ezáltal zárttá tegyem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése