2013. szeptember 8., vasárnap

2. szülinap

Sajnos egyáltalán nem úgy sikerült a szülinap, ahogyan terveztem. Annak ellenére, hogy nem volt itthon Balázs a szülinap hetén, csak szombatra a bulira hozták haza a nagyszülők, nem jött össze semmi rendesen :(
De azért pár képet beteszek, hogy meg tudjátok nézni, mi is volt.
Valójában a hely szűke miatt úgy döntöttünk, hogy szombaton jön a család, vasárnap a barátok. Ez azért két készülődés, és hát igencsak megosztotta az energiámat, és a terveimet összekuszálta.
Többet ilyet nem csinálunk szerintem. Jövőre egyébként is, ha minden jól megy, már másik lakásban Egy szép kis sorházban) fogunk lakni, és nem ebben az egy szobás lakásban. Ott már lesz arra lehetőség, hogy egy szülinapot szervezzünk, és akkor mindenkit meghívjunk, akit szeretnénk, mivel lesz helyünk bőven.
Na de most ez maradt.
Eredetileg Uki buit akartam (aki nem tudná Uki egy mesefigura) de szombaton téma nélküli buli lett, mivel Dani mondta, hogy ne erőltessem magam agyon, a család úgysem azért jön, hogy témabulin vegyen részt, és nem is értékelik amivel napokig készülődök. Így hát oda csak sütöttem egy finom csokitortát, ami kinézetre lehet nem lett tökéletes, de ajánlom mindenkinek kipróbálásra!

Másnap, azaz a barátos bulira pedig jöhetett az Uki buli, Uki tortával, Ukis dekorral....
Na mármost, mivel a torta frissen jó, így aznap reggel készítettem (kivéve a piskótát, mert azt megsütöttem pénteken a csokitortáséval. De annyira megcsúsztam időben, hogy fél órával a buli kezdete előtt még a tortával bajlódtam, a konyha romokban, én szintén. Szóval már majdnem sírtam. Ráadásul a férjem amikor látta, hogy nem haladok, megkérdezte (végre), hogy mit segíthet. Mondtam, hogy vasalja ki a terítőt. 
Itt történt az első galiba....mert egyből kiégette, ahogy rátette a vasalót. De nem ám csak egy pici foltban, hanem az egész vasaló talp lenyomata látszott, és ki is lyukadt :(
Na mondtam, nem baj, befordítjuk a fal felé, szerencsére a sarkánál lyukadt ki.
Utána kértem, hogy törölgessen el. Na és itt jött a második galiba: kapkodva kirohant, hogy hoz egy tiszta konyharuhát, és leverte a pultról a szép kis üvegemet, ami 1000 darabra tört. Na ekkor már nagyon kiborultam, mert ebbe öntöttem volna, a színben a bulihoz illő italt, és kis bébiitalos üvegekbe, és zászlós papírszívószálakkal lett volna egy italos rész. Hát ez mind ugrott. Üveg nélkül nem mutatott sehogy. Úgyhogy maradtak a poharak, és a szívószálak. De persze azok így, mivel nem voltak üvegbe helyezve egyesével, használaton kívül maradtak, mert mindenki csak pohárból ivott. (hát így félretettem legközelebbre).
Szóval a torta nem lett nagy szám, kicsit csalódott voltam, hogy nem sikerült megcsinálnom az elképzelésemet. Utólag láttam, hogy az aljának az eldolgozását pedig kifelejtettem :( De azért az Uki figura megformázása miatt büszke voltam magamra, mert mindig is utáltam gyurmázni, és nem gondoltam, hogy ennyire jól fog sikerülni :) Egyébként tejszínes-barackos túrótorta volt. Majd jövök a recepttel is, mert ez is nagyon jó lett szerintem ízre.
  

Készült keksz is, ami szintén katasztrófába fulladt, (vagyis én annak tituláltam) mert ezzel habár időben elkészültem, még hét közben, egyszerűen nem száradt meg a máz keményre, hanem ragacsos maradt, és nem tudom miért, de akárhogy is csinálom szakszerűen, a leírás alapján, nem lesz szép egyenletes, szépen terülő a máz, és a végén matt, és még lyukacsos is lett a buborékoktól. Pedig rázogattam, kiszúrtam....mindent, ahogy kell. Lehet ki kellene próbálnom a tojásfehérjeport hozzá?
Ja, és Ukis keksz is készült volna, de nem vált szépen szét a szája és a szeme közötti rész, és béna lett :(

Mindegyik gyerek kapott hazamenetelkor egy kis ajándékot: Ukis színezőket, zsírkrétát és buborék fújót.

A vasárnap kicsit kaotikusra sikerült, de hát majd legközelebb már tudom mire kell figyelni. Igazából ez volt az első szülinapi bulink, amire gyerekeket hívtunk. A lakás kicsit volt hozzá, és sokkal több időt kellett volna hagynom a felkészülésre, hogy tényleg jó legyen. Így húzós volt, hogy az előző napra is készülni kellett. 
Na  de mindig tanul az ember.

Hétfőn kezdődött a tanév, és mivel most kiscsoportosaink vannak az oviban, így reggeltől estig dolgoztunk két napig, így csak szerdán jutottam el addig, hogy Balázs bölcsis tortáját megsüssem. Így ők csütörtökön ünnepeltek a bölcsiben. 
Gondolkodtam, hogy milyen legyen a torta. Kezdetbe Ukisra akartam ezt is, de végül úgy döntöttem, hogy inkább valami színeset kellene, így szivárvány tortát sütöttem. Minden lap két tojásos piskóta volt, a töltelék pedig szinte ugyanolyan, mint az Ukis tortának, csak kimaradt belőle a barack. Egész délután elbabráltam vele, met hát a lapok mire kisültek, az sem volt kevés idő, és Baláz sitt zsizsgett mellettem. Összesen 6 és fél órám ment rá. (ebben az is benne van, hogy lementem a boltba a lapok kisülése után, és megvettem a krém és a máz hozzávalóit, és mivel elég szórakozott voltam, még kétszer vissza kellett forduljak hazafelé jövet, mert eszembe jutott, hogy valamit elfelejtettem. Így harmadjára már sikerült mindent beszerezni. Biztos néztek a közértben, hogy negyed órán belül mind a 3 pénztárt végigjártam.)
Na de végül befejeztem, és szerintem egész jól sikerült. (mondjuk kicsit kevés volt a borító krém, így a végén elnagyoltam a habzsákos díszítést, hogy azért be legyen vonva mindenhol.) Ez kivételével elégedett voltam a végeredménnyel, és a bölcsiben is nagyon dicséreték, hogy milyen szép volt, és milyen finom :)
Szóval megérte a fáradozást, még annak ellenére is, hogy a férjem jól rám pirított a készítése közben, hogy már megint tortát sütök, a héten harmadjára, és ennyi pénzért megvehetnénk a Tescoban is. Én meg csinálhatnék valami hasznosabbat is végre. Na de szerintem volt haszna, mert a Tecsóban tuti ilyet nem kaptunk volna. Azt nem vittem volna gyerekeknek, még én sem eszem meg, olyan rossz. És hozzáteszem mindennel együtt max 2500 ft volt az alapanyag. De szerintem még annyi sem.





És egy ráadás kép, amint a picurkák épp "tönkreteszik" a művemet :)))
Ha megfigyelitek a fenti cukorkák már hiányoznak :D





2 megjegyzés:

  1. Szerintem szépek a kekszeid.:) Ami pedig a legeslegszebb, az a szivárványos torta.:) Ezer éve tervezem, de még sosem vitt rá a lélek.. Ne légy csalódott, szerintem a vendégek észre sem vették, hogy nem így terveztél mindent.:)

    VálaszTörlés
  2. Persze tudom, de nekem csalódás, ha nem úgy sikerül, ahogy terveztem :)

    VálaszTörlés