2015. június 24., szerda

December napjai 2014

Azt hiszem ennek a posztnak már hónapokkal ezelőtt illett volna felkerülnie, de sajnos nagyon, nagyon...elcsúsztam az album befejezésével. Azt hiszem ez elég nagy falat volt nekem így télre, de becsületemre legyen mondva, befejeztem, és megküzdöttem vele. Életem első DD-je, de ilyen formátumban azt hiszem az utolsó is. Már a végén nem is élveztem a munkát vele, csak le akartam tudni, mert nem szeretem félbe hagyni a dolgokat. Vagy lehet az volt a gond, hogy már javában tavasz volt, amikor készült? :D (az is lehet)
A legutolsó napról pedig elfelejtettem előhívatni képet, amikor a többit csináltattam, így az még később készült el. Konkrétan múlt héten. De azon már látszik is, hogy össze lett csapva, és ki is lóg az egészből, de már nem érdekelt, csak legyen meg. (tudom rossz hozzáállás)
Az album alapjául a BooBunny Elf magic 6x6-os papírtömb szolgált, ami élőben sajnos korántsem volt olyan szép, mint a fotón :(. A színeit túl sötétnek, és komornak találtam,nem volt könnyű vele dolgozni, de már ha megvolt, felhasználtam belőle, amit tudtam. 
Persze naiv gondolat volt, hogy elég lesz egy 6x6-os tömb egy ilyen albumhoz. Így még be kellett szerezzek jó pár papírt, így azokkal tudtam kicsit vidámítani a színeket.
Főként NCSD téli chipikkel és címkékkel díszítettem az albumot. Szuperjó volt velük dolgozni, jó, hogy itthon is elérhetőek már ilyen szépséges termékek.
Na de sok beszédnek sok az alja, jöjjön aminek jönnie kell, fogadjátok szeretettel a nem rövid (13 perces) videómat. (nézzétek el a technikai gyengeséget, de életem első ilyen videója, és telefonnal készítettem)





1 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett! Nagyon ügyes vagy! A tesco-s boríték a hóemberrel az én dd-mben is benne van :D

    Olga

    VálaszTörlés