2015. január 10., szombat

Őszi mini album alapjának elkészítése

Többen rákérdeztek, hogy hogyan készült a lapozgatós rész. Most megmutatom. Nem egy ördöngösség egyáltalán, pofon egyszerű az elkészítése.
Mivel nem szerettem volna sok papírt elhasználni most erre, ezért miniben készítettem el, de az eredeti album méreteit írtam rá. De úgyis mindenki eldönti, mekkora alapot szeretne, és majd ahhoz igazítja munkája során.

Legelső feladatunk, hogy kitaláljuk mekkora méretű legyen az albumunk. Nekem az őszi album 15x11 cm-es lett.
Ehhez vágtam fehér alapkartonból ki az oldalakhoz szükséges darabokat, amiket majd félbe kellett hajtogatni. 


Ha megtörtént a szükséges mennyiségű oldal félbehajtása, (Ezt utólag még ki lehet egészíteni. Nekem is szükségem volt még kb 5 lapra) akkor jöhetnek az összefogó elemek.
Hossza az albumunk hossza (nekem 15 cm), szélte 4 cm. Ezeket is hosszában kettéhajtjuk. 
Szerintem a 4 cm épp elég arra, hogy két nagyobb, nehezebb oldalt is összetartson. De ezen lehet variálni persze.


Miután legyártottuk a kellő mennyiségű összekötő elemet, kétoldalú ragasztószalaggal hozzáragaszthatjuk a félbehajtott oldalunkhoz, valahogy így:

Majd a következő félbehajtott oldalpárunkat ugyanígy rögzítjük. Ezt addig ismételjük, míg elég oldalunk nem lesz az albumhoz.




A végeredmény pedig így néz ki: 
Egyik oldalpár:

 Másik oldalpár:
(itt a díszítéssel könnyedén eltüntethető az összekötő rész.
Talán ezért is érdemes nem túl keskenyre készíteni az összekötő részt, mert akkor nem kell feltétlenül az oldal széléig papírozni minden alkalommal.

3 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy megmutattad, nagyon egyszerű valóban.

    VálaszTörlés
  2. Én is köszönöm, hogy megmutattad, hogyan készült! Az lenne még a kérdésem, hogy a borítóalapot is Te készítetted, vagy készen vetted? Köszönöm a válaszod előre is!

    VálaszTörlés
  3. Igen, a borítót is én készítettem. Karton alapokkal, és műbőr borítással.

    VálaszTörlés