2015. január 10., szombat

Őszi mini album alapjának elkészítése

Többen rákérdeztek, hogy hogyan készült a lapozgatós rész. Most megmutatom. Nem egy ördöngösség egyáltalán, pofon egyszerű az elkészítése.
Mivel nem szerettem volna sok papírt elhasználni most erre, ezért miniben készítettem el, de az eredeti album méreteit írtam rá. De úgyis mindenki eldönti, mekkora alapot szeretne, és majd ahhoz igazítja munkája során.

Legelső feladatunk, hogy kitaláljuk mekkora méretű legyen az albumunk. Nekem az őszi album 15x11 cm-es lett.
Ehhez vágtam fehér alapkartonból ki az oldalakhoz szükséges darabokat, amiket majd félbe kellett hajtogatni. 


Ha megtörtént a szükséges mennyiségű oldal félbehajtása, (Ezt utólag még ki lehet egészíteni. Nekem is szükségem volt még kb 5 lapra) akkor jöhetnek az összefogó elemek.
Hossza az albumunk hossza (nekem 15 cm), szélte 4 cm. Ezeket is hosszában kettéhajtjuk. 
Szerintem a 4 cm épp elég arra, hogy két nagyobb, nehezebb oldalt is összetartson. De ezen lehet variálni persze.


Miután legyártottuk a kellő mennyiségű összekötő elemet, kétoldalú ragasztószalaggal hozzáragaszthatjuk a félbehajtott oldalunkhoz, valahogy így:

Majd a következő félbehajtott oldalpárunkat ugyanígy rögzítjük. Ezt addig ismételjük, míg elég oldalunk nem lesz az albumhoz.




A végeredmény pedig így néz ki: 
Egyik oldalpár:

 Másik oldalpár:
(itt a díszítéssel könnyedén eltüntethető az összekötő rész.
Talán ezért is érdemes nem túl keskenyre készíteni az összekötő részt, mert akkor nem kell feltétlenül az oldal széléig papírozni minden alkalommal.

2015. január 9., péntek

Őszi mini album

Ez az első olyan SB albumom, amibe személyes fényképeink vannak, és meg is tartom.
Amikor elkezdtem scrapbookozni, már akkor elhatároztam, hogy lesz egy ilyen albumom, mert a kedvenc évszakomat az őszt, muszáj valamilyen formában megörökítenem. Azok a csodás színek, a lágy őszi szél, mely illatokat hord, a késő nyári napsugarak, melyek egyre jobban átkukucskálnak a hatalmas fák lombjai között, az eső áztatta avar illata, a burokból kipottyanó fényes gesztenyék, melyeket még most is gyermeki lelkesedéssel gyűjtögetek....albumért kiáltoztak.
Tavasszal felfedeztem Pippinél a  BoBunny Autumn Song papírkészletét, és tudtam, hogy nekem majd ez kell az albumhoz.
De nem gondoltam, hogy már amikor készíteni szeretném nem lesz kapható. Így feltettem a kérdést a scrap fórumon, hogy van e valakinek, aki megválna tőle, vagy egy részétől. És mázlista fejemre, volt :)
Így szert tettem a 6x6-os készletből minden oldalból egy darabra.

További díszítőelemként a NCSD által kiadott "Őszi kirándulások" címkéket, és "Fotós", valamint "Hétköznapok" témájú chipboard kártyákat, ezen kívül "Hulló levelek", és "Tökfejek" chipboardokat használtam.
A Scrapfellowtól őszi mini chipiket, a "Szeretem az őszt" és a  "Tök jó nap" dekorgomb készletekből gombokat, valamint fémszálas Réz , és narancs színű Baker's Twine-t használtam.

Inspirációként egy Pinteresten talált kép szolgált, melyről eljutottam az alábbi blogra, ahol is megcsodálhattam a teljes albumot.

És most jöjjön a sok sok kép az albumról:

Az album műbőr borítást  kapott, mert sajnos megfelelő vásznam nem volt itthon, pedig eredetileg vászonborítású lett volna. Utána gondolkodtam az őszi papíron, de arra pedig kellett volna 2 egyforma 12'-espapír, ami szintén nem volt megfelelő mintázatúban. Így maradt a műbőr, mert abból volt elegendő.
Itt ismételten hiányát éreztem a Crop-A-Dile-nak, mivel a sima lyukasztóm nem vitte át a fedelét. Vagyis be se fogta. Így ollóval, és mindenféle szúró-vágó eszközzel, ami a kezem ügyébe került  nekiestem a lyukasztásnak, és hát majdnem el is szúrtam a kész borítót emiatt.
Szóval egyre inkább érzem a szükségét egy jó lyukasztónak.

A chipiket vízfestékkel, vagy tintapárnával festettem meg. Az alábbi kettőt pedig Glossy-val tettem domborúvá.















Sajnos az alábbi szövegben rontottam (sok a "nap" az első pár sorban), de már nem tudtam javítani megfelelően, így maradt :( 
Most már tudom, hogy jobban át kell gondolni a megfogalmazást, nem csak írni, és írni :D











Ez a fiam kedvenc része, amikor ideérünk mindig kikapja a képet, és elszalad vele :D Vagy jobb esetben megigazítgatja, hogy annyi látsszon a képből, amennyit ő akar.



Ide még lehet kerül majd egy vers, de még nem találtam megfelelőt, ami az alatta lévő képekhez illene.






2015. január 5., hétfő

Karácsonyi scrap posta 2.

Azt már láthattátok egy korábbi postban, hogy én mit küldtem a karácsonyi scrapbook posta játékon, most megmutatom, hogy én mit kaptam Geresics Angélától.
Egy szuper technikás képeslapot (legalább ilyet is tudok ezentúl készíteni :D ) egy kecsketejes kis szappant, és egy kis mini társasjátékot Balázsnak :) Ezúttal is köszönöm :)