A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 30., hétfő

Tádám :)

Ma megünnepeltem, hogy végre letudtam egy határidős munkát, és mivel ennyi szabadidőm volt, ráadásul gyerekmentes, befektettem egy napi bérletbe :) és körbejártam néhány rég áhított boltot.
A Culinarisban átvettem a megrendelt Candy corn cukorkákat. 


Hozzáteszem, hazaértem, és még kabátban felbontottam az egyik csomagot, hogy megkóstoljam, olyan régóta pályázok már rá. Még szerencse, hogy Vica megrendelte nekünk, mert összesen 10 csomaggal hoztak a boltba, amiből én 8-at ma átvettem :) Kemény 1100 ft volt csomagja, ami nem kis összeg, de mivel tengerentúlról hozzák, és csak ilyenkor halloween idején, így gondoltam adunk az élvezeteknek, és megkóstoljuk. (na de félreértés ne essék, nem az enyém mind a 8 csomag, az kicsit luxus lenne. Csak én vettem át)
Mivel egy csomó félbemaradt projektem van, így elmentem a Rayher kreatívba is, de sajnos nem találtam jó scrap papírt, mármint olyat, ami illene a terveimhez. De azért volt egy nagyon szép, amit nem hagyhattam ott. Illetve a varrógépcentrumban beszereztem a legolcsóbb fonalak közül négy színt :) Na kitaláljátok, mi lesz belőle? :)




2013. szeptember 8., vasárnap

Kiszúrók

Ma összeszedtem minden kiszúrómat, és átnézegettem, hogy mik vannak. Hát azt hiszem el vagyok látva elég jól, csak már a megfelelő receptet kell megtalálnom. Vagy egy éve találtam neten a sugar cookies-ra, és annyira megtetszett, hogy én is tökéletesíteni szeretném!!! Mármint a tudásomat, hogy szépeket tudjak készíteni.
A keksznek megvan a már korábban leírt vajas recept, mézeskalácsnak szintén van egy szuper Nagyitól, (ha aktuális lesz, azt is leírom) csak a máz, ami megadná a kekszek szépségét nem jön össze. :(

Egyszer a Tv-ben Nigella főzőműsorát néztem, amiben valami kekszet készített, és megmutatta, hogy mennyi süti kiszúrója (cookie cutters) van. Mondta, hogy ebből sosem elég, nem tud leállni. Ha valami újat meglát, akkor megveszi. Hát kicsit én is ezt érzem most. Na de azért minden újat nem veszek meg én sem, csak folyamatosan gyűlik. Egy éve ebből a készletből csak 15 db volt meg: néhány szokványos karácsonyi, a piros dupla kiszúrók, és a kör alakú szaggatók. A többi azóta vándorolt hozzám. 
Az eddig összegyűjtött készletem :)

De azért őt felülmúlni lehetetlenség :) Több mint 1000 kiszúróval rendelkezik :)))
Egyébként érdemes olvasgatni az oldalát, mert nagyon szépen szemlélteti a technikát, és irtó kreatív a nő.

2013. szeptember 7., szombat

Sütemény díszítés

Pár hete jelent meg a Sütemény díszítés című magazin, mely szerintem egy elég hiánypótló kiadvány. Én még nem találkoztam hasonló jellegű kiadvánnyal, ami ilyen jól, és szakszerűen körbejárná a süteménydíszítést. Ma jelent meg a második lapszám, és így két szám megjelenése után elmondhatom, hogy tetszik. :)
Vannak benne jó alapreceptek is, amik ha minden igaz, kipróbált és bevált receptek.
Minden leíráshoz bőven van képanyag is, és az újság anyaga, a papír minősége is nagyon jó. Kellemes a fogása, és tartósnak tűnik.
Ráadásul amit külön a kiadvány előnyére lehet írni, hogy minden számhoz cukrászati eszközöket mellékelnek, melyek használatáról, a variációs lehetőségekről az adott számban írnak. Természetesen emiatt nem olcsó a magazin. (az 1. szám, amit én az ilyeneknél beetetős számnak hívok: 390 ft volt, a 2. szám: 990 ft, és a 3. számtól minden további lapszám: 1590 ft lesz, ráadásul 2 hetente jelenik meg)
De itt jön a de. Amellett, hogy egy jól összerakott magazint tarthatunk a kezünkben, minden alkalommal kapunk olyan ajándékokat is mellécsomagolva, ami önmagában is kb ugyanannyiba kerülne, vagy még többe, mint amit kiadunk a magazinért.


A jelenlegi ajándék értéke boltban:
103-as cső (sziromhoz) 490.-
http://www.desszertmester.hu/termekek/dekoracio/diszitocsovek/diszitocso-szirom-103-117
2-es kerek cső 490.-
http://www.desszertmester.hu/termekek/dekoracio/diszitocsovek/diszitocso-kerek-nz12-23655
9 MM (nagy) 890.-
http://www.desszertmester.hu/termekek/dekoracio/diszitocsovek/diszitocso-1m-24636
Nagy csatolófej: 770.-
http://www.desszertmester.hu/termekek/dekoracio/diszitocsovek/nagy-kinyomocsatolo-98
Kicsi csatolófej: 290.-
http://www.desszertmester.hu/termekek/dekoracio/diszitocsovek/standard-csatolofej-23663
+ 3 db műanyag, mosható habzsák, amit most nem keresek meg árban.

Azaz összesen: 2930.-

2012. február 13., hétfő

Valentin nap

Igaz, mi nem szoktunk Valentin napozni, de azért egy két apróság belefér ebbe a napba is. Természetesen ezeket máskor is be lehet vetni, és kell is, mert nem csak ezen a napon kell szeretni egymást, és figyelni a másikra. Szerintem az ajándékot mellőzzük, inkább a kettesben eltöltött időt gazdagítsuk valamivel.



2012. február 10., péntek

Dallas étterem

Havonta egyszer elmegyünk kettesben vacsizni a férjemmel, és nemrég a Dallas étterembe voltunk. A hely egész hangulatos volt. Nem egy luxus étterem, mivel a benzinkútnak az étterme. De a neve is mutatja, olyan, mint az amerikai filmekben az út széli benzinkúti éttermek. Vannak asztalok székekkel, és vannak boxos beülős részek is. 
Lehet asztalt is foglaltatni. 
A kiszolgálás remek volt, nagyon kedvesek volt a személyzet. Minden asztalnál van pincérhívó, így feleslegesen nem zargatnak, hogy eldöntöttem e már, hogy mit szeretnék rendelni. (ez az én esetemben nagyon jól jön, mert általában órákig töprengek, hogy mit rendeljek, még abban az esetben is, ha neten előre megnézem az étlapot) 
Az étteremnek van külső része is, ami most téliesítve van, így ott is lehet üldögélni. 
Mi hamburgert ettünk, igaz volt stake is, de most konkrétan ezt szerettük volna megkóstolni, mert sokat hallottunk róla. 
Hatalmas hambit kaptunk, stílusosan amerikai zászlóval a tetején. 
A férjem Ray Krebbs Burger-t evett (hasábburgonyával old’s cool buci, 30 dkg marhahús, saláta, cheedar sajt, rántott mozzarella, pepperoni, uborka, hagyma, paradicsom, BBQ szósz, rántott hagyma karika), én pedig Donna Burger-t (old's cool buci, 20 dkg marhahús, saláta, sajt mix, sült hagyma, uborka, hagyma, paradicsom, BBQ szósz) 
Mindkettő nagyon finom, és kiadós volt, és mérete miatt késsel villával kellett megegyük :DDD 
Utána én még megkóstoltam a sajt tortát (mert még sosem kóstoltam eddig) de nekem nem igazán ízlett. Olyan volt mint egy túró torta. Vagyis nem volt rossz, de nem ilyennek képzeltem. (a kekszes alapja kifejezetten nem ízlett) 
De ez nem tántorít el attól, hogy legközelebb is menjünk. 
Még ezeket meg szeretném kóstolni: 
+ BBQ oldalas - Cliff Barnes pácban érlelt porhanyós Ribs, BBQ szósszal spékelve 
+ Jeremy Wendel csülke - Puha csülök hússal, roppanó bőrrel, baconos pürével, barna mártással nyakon öntve 


2012. február 9., csütörtök

Film ajánló

Ma este megnéztük az Ismeretlen férfi című filmet. Nagyon jó volt, kicsit tartottam tőle, mert thriller-nek van írva, és én nem annyira szeretem az ilyen jellegű filmeket, de ez kifejezetten tetszett.
Érdekes volt, jól volt felépítve, a történetben mindvégig ott volt valami titok, mely a film végén váratlan, és meglepő fordulatként feltárul.
Hétfőn átkötöttük az előfizetésünket IP Tv-re, és a videó csatornán a kikölcsönözhető filmek között megtalálható ez a film.
Szerintem érdemes megnézni, igaz egy két kritika lehúzta, amiatt, hogy a történetben újrahasznosított elemek vannak (Burn-trilógia, Utánunk a tűzözön..) De mindezek ellenére egy jó esti film.

2012. február 4., szombat

Emlékeztek?

Kisiskolás koromban voltak ezek nagy slágerek nálam :) Emlékszem alsó tagozatos voltam, amikor is szünetekben beálltunk a sulibüfé kígyózó sorbába, és kis színes műanyag üveges italport vettünk, amit utána a szánkba szórtunk egyből, és nem a pohár vízbe, ahogy kellene :D Vagy pár darab kis tasakos tejport...hmmmm de finom is volt az :D
Gondolom másnak is vannak hasonló emlékei :D 
Ja, most ezeket a Lidl-be lehet kapni, ma hozta rendelésre a férjem :)))

2012. január 26., csütörtök

Egy kis melegség a hétköznapokban

Tél van, de milyen tél? Hol a hó? A télben az egyetlen, amiért érdemes elviselni a hideget, az a hó. A szállingózó hópelyhek a kabáton, a sapkán,  a hópelyhek segítségével eltüntetett járdák, utak, a talpunk alatt ropogó hó, séta a hótól csillogó sötét utcákon, szánkózás, hógolyózás, hóangyal, síelés, a meleg szobából kitekintgetés a havas utcára....
De ebből az idén nem sokat kaptunk eddig. Marad a hideg, hó nélkül. Így kicsit kellemetlenebbül viseljük a telet. Vagyis én.
De mit tehetünk ilyenkor, hogy a lelkünk és a testünk is kis melegséghez jusson a hétköznapokban?
Íme néhány ötlet:
  • vegyünk elő egy nem minden nap használatos bögrét, esetleg készletből, és igyunk belőle forró csokit (csokikanállal), vagy forró kakaót, vagy egy fincsi teaházi teát. Mindezt kicsit szertartásosan, teatojás, cukortartó, kandiscukor, mézcsurgató, kis asztalnál felszolgálós.........ki ki kedve szerint :)
  • közös program férjjel, baráttal, barátnőkkel otthon (beszélgetés, vagy társasozás, egy csomó figer food mellett :D )
  • meleg, puha takaróba burkolózva nézzünk "limonádé" filmeket, olyat, ami kikapcsol minket, és nem kell hozzá nagy agykapacitás, közben a filmnek megfelelő nassolni valót eszegetjük, iszogatjuk (Pl: Gilmore Girls: nagy bögre kávé, és csomó össze-vissza kaja (mint a képen az asztalon...ez is egy GG nézős időszakomban készült)/  Csokoládé: természetesen csoki bonbonok :D / Holiday: egy pohár bor / Sex és NewYork: popcorn.......) Gondolom mindenkinek van olyan filmje, ami beletartozik ebbe a kategóriába,és tudja is, hogy mi illik hozzá. (Kíváncsi lennék kinek mi a kikapcsolós filmje, és mi az ahhoz  illő nasi.)
  • elővenni egy rég nem olvasott könyvet, vagy megvenni azt, amire vágyunk, és meleg takaró alatt olvasgatni egész este, vagy hétvégén
  •  gyertya, illóolaj, halk zene
  • gyertyafényes, fürdőolajos, habfürdős....fürdő, esetleg egy pohár borocskával, esetleg egy férjjel :D
  • gyertyafényes, beszélgetős vacsi (rendelt kajával, mert nem az a lényeg, hogy mi készítsük, és közben jól el is fáradjunk egy már egyébként is fárasztó nap után, hanem az elfogyasztás módja)
  • közös süti sütés
Esetleg egyéb ötlet?

2012. január 23., hétfő

Pagony

"Mesevilág, egy elvarázsolt tisztás a felnőttek dzsungelében. Könyvek és játékok birodalma, ahol az égig érő fa tövében a kisebbek kedvükre játszhatnak, a nagyobbak olvashatnak. Budapest első gyermekkönyvesboltja, ahol a 0-14 éves korosztály és szüleik, a lehető legteljesebb választékot kapják a nekik, illetve róluk szóló kiadványokból.
A Pagony nem pusztán egy bolt, hanem egy hely, ahol jó lenni, jó időt tölteni. Ezért a berendezés barátságos, kuckós, egy "elvarázsolt tisztás a felnőttek dzsungelében". Van külön játszósarok, mindenhez hozzá lehet nyúlni, ki lehet próbálni, bele lehet olvasni."


Állandó programok:
Kézműveskedés- szerdánként 17 órától (ingyenes) Dec.1.-Febr. 5. között szünetel a program. Már 2 éves kortól.
Diavetítés- péntekenként 17 órától (ingyenes)
Minivilág matiné- kéthetente csütörtökön (jan. 15-től) Belépő: 500 Ft
Pagony rajziskola: Jan. 22-től kéthetente vasárnap 10.30-12.30 iskolásoknak (1200 Ft) 
A programokról bővebben a honlapon.

2012. január 22., vasárnap

Minden érv Rómába vezet

Egy szóval csak annyit tudok mondani róla, hogy: szuper.
Kb 16 éves voltam, amikor ezt a könyvet megvettük. Akkor olvastam el először. Aztán évekig lapult  a könyvespolcon, majd olyan 6 éve újra rátaláltam, és ismét elolvastam. Azóta egy-másfél évente újra elolvasom, mert annyira jóóóó. Vagyis engem megerősít lelkiekben, erőt ad, új lendületet ad a hitemben.
Szóval mindenkinek szívből tudom ajánlani aki kicsit is megrekedt a hit lépcsőjén, vagy lefelé araszolgat, és ezen változtatni szeretne, vagy olyannak, aki csak bele akar tekinteni kicsit olvasmányosabb módon a katolikus egyházba.

A könyv hátulján található ajánló:
"Az Egyesült Államokban nincs több száz embernél, aki gyűlöli a Római Katolikus Egyházat; viszont több millióan vannak, akik gyűlölik azt, amit tévesen a Katolikus Egyháznak hisznek." (Fulton Sheen érsek) - A fenti megállapítás a könyv szerzőire, a Hahn házaspárra is érvényes volt megtérésük előtt. Protestáns keresztényként naponta találkoztak azokkal a hittételekkel, melyek évszázadok óta a protestáns-katolikus szembenállás jellemzői. Ők azonban nem elégedtek meg a tanáraik és lelkészeik által adott magyarázatokkal. Szentírási és logikai érvek segítségével maguk keresték a választ olyan sokat vitatott kérdésekre, mint a Mária-tisztelet, a pápai tévedhetetlenség vagy a gyermekkeresztség. Az igazság keresése során Scott és Kimberly Hahn útja a Katolikus Egyházba vezetett. Ebben a könyvben a megtérésük során fogant felismeréseiket gyűjtötték össze, hogy útkeresésük története fáklyaként szolgáljon azok számára, akik hozzájuk hasonlóan az igazi világosságot és az üdvösséget keresik."

Cukiságok

Tegnap este barátnőkkel ellátogattunk a La Delizia cukiba. Vagyis ők nem is cukrászdának hívják magukat, hanem kekszmanufaktúrának, mivel kínálatuk alapját a különböző saját készítésű kekszek adják. Az egyszerűbb linzertől a már már extrémnek számító tökmagos-chilis tallérig, igen színes a palettájuk. Mindemellett sós nassolnivalókat is találhatunk, melyek közül a kakukkfüves grissini vitte a pálmát többünknél. Mindezeket válogatásként lehet kérni, tehát a mérlegre kerül egy tányér, és amit kérsz, azt lemérik. Egy darabot is lehet kérni kekszenként, mivel egy árban vannak. Így én is végig tudtam kóstolni a számomra szimpatikusokat, és ha legközelebb arra járok, akár útravalóként is beugorhatok 10 dkg sós, vagy édes nassért, már tudni fogom mi az, ami igazán ízlett :)
                                       (a telefonom sajnos csak ilyen képet képes produkálni, de azért a lényeg látható) 

A kekszek mellett poharas krémeket, és süteményeket  is kóstolhattunk, és mivel 7-en voltunk, szinte mindent végig ettünk :D A poharas brandys-vaníliás-csokis-narancsos krém, valami fantörpikus, de állítólag nagyon finom volt a narancsos mascarponés tortácska is. (mindkettő szerepel a fotón)
Inni pedig kávékülönlegességek (koffein mentes is) és teák közül lehetett választani. Hozzáteszem a teát nagyon gusztán szervírozzák. (fotón)
Ketten dolgoztak aznap (gondolom máskor sincsenek többen, mert mi szombat este voltunk) egy férfi, és egy nő, de mindketten nagyon kedvesek, figyelmesek voltak. A kiszolgálás tökéletes volt, a megrendelt  finomságot felhozták az asztalunkhoz, nem nekünk kellett a lépcsőn egyensúlyozgatni vele. Indulás előtt nem sokkal ketten kértek 2-2 dl vizet még, és a csaj mondta, hogy hoz inkább mindenkinek. Jól is esett a sok rágcsálás után. (máshol inkább rendeltetnek még egy pohár ásványvizet, vagy tudom is én mit). 
Szóval nekünk nagyon bejött a hely, jól éreztük magunkat, mondjuk jó volt a társaság is. 
Aki este fele szeretne menni, az jobban teszi, ha foglaltat asztalt, mert estére teljesen megtelt a kis helyiség. Nagyon nagy forgalmuk van, pedig egy pici eldugott hely. Én simán el is mentem mellette, amikor oda siettem, nem vettem észre, pedig meresztettem a szememet ezerrel, hogy észre vegyem hová kell menni, mert késésben voltam.
Szóval csak ajánlani tudom.

Ja, és végre sikerült megkóstolnom a macaront. Már csak induláskor vettem észre, hogy árulnak (csak csokisat) így haza hoztam, és ma ebéd utánra megtartottam. Nagyon finom volt, Kívül roppan, belül krémes :)))


2012. január 20., péntek

A kedvencem, mert olyan jóóóó....

Hogy mire is gondolok? A Stenders termékekre.
A 100%-osan természetes anyagokkal dolgozó Lett cég  már 4 üzlettel rendelkezik Budapesten. Sajnos a Sugárban megszüntették boltjukat úgy egy, másfél éve, de ez nem akadályoz meg abban, hogy hozzájussak a kedvenc cégem termékeihez :) Ez az az ajándék, aminek bármikor örülök, és ezt tudják a rokonok is. Ennek köszönhetően minden évben kapok néhány ajándékcsomagot. Most is rejtőzik egy rózsa illatú termékeket tartalmazó dobozka az íróasztalom alsó polcán, melyben fürdősó, fürdőgolyó, szappan, fürdőtej lapul. Így amikor kis kényeztetésre vágyok, akkor kiveszem az épp aktuális kedvencemet, és irány a fürdőszoba.
Most kaptam e-mailt a cégtől, hogy a fürdőgolyó akció van (3-at fizet, 4-et kap). Hozzáteszem a termékek olcsóbbak, mint a hasonló termékeket gyártó L betűs cég termékei.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy kis kényeztetésre vágyik a hétköznapokban.

2012. január 19., csütörtök

Szakácskönyv bolt

A Chefparade az ország legnagyobb és legjobb szakácskönyvválasztékát kínálja az érdeklődőknek. Több mint 4000db könyvet és DVD-t, Horváth Ilonától Rachel Allen-en keresztül Blumenthalig mindenkitől, valamint a palacsinta 150 évvel ezelőtti receptjétől a török konyha jellegzetességein át a legújabb csúcsgasztronómiai művekig mindent Könyvek magyarul, angolul, németül, olaszul és franciául.
Gasztronómiai, étel, ital és hangulat poszterek különböző méretben, akár keretezéssel is.
Több mint 300!! féle chili szósz és különlegesség a világ minden tájáról és erősségében. Ingyenes kóstolás csak bátraknak!
Egzotikus fűszerek és főzési alapanyagok.
Meghitt kávézó helyben készített szendvicsekkel, salátákkal, napi levessel.



Ide mindenképpen el fogok látogatni a közeljövőben, mert be szeretnék szerezni egy River Cottage szakácskönyvet. És ráadásul még kávézó is :D hmmmm....nekem való hely! Hejjjj!!!