2012. január 31., kedd

Mai "szépség"

Vacsi után a férjem berobbant a konyhába, és míg én babócával játszottam, ő elmosogatott, és elkezdte előkészíteni a holnapi ebédhez az alapanyagokat. Mire észre  vettem, már felvágta a hagymát, a húst, a zöldségek egy részét. Majd közösen befejeztük zöldségezést, és én pedig a főzést. Olyan jó volt, így olyan hamar elkészült minden.

Poháralátét

Amikor korábban vendégek jöttek hozzánk, mindig gondot jelentett, hogy a sok egyforma poharat úgy helyezzük el a szoba más más pontjára, hogy tudjuk melyik kié. Így az egyik a könyvespolcra került, a másik a komódra, a harmadik az asztal közepére a ropi mellé......gondolom ismerős mindenkinek.
Az oviban egyszer poháralátéteket készítettünk a gyerekekkel ajándékba a szülőknek vasalható gyöngyből, és akkor jött a megvilágosodás!!! Miért ne készítenék én is különböző színű alátéteket, és ha vendégség jön, mindenki választ magának egyet, és így nem kell a poharaknak dugihelyet keresni. Így készült el néhány alátét.
Gyöngyöt hobbi boltban is lehet venni, kerek gyöngykirakó formával, de az IKEA is tart óriási kiszerelésűt, kedvező áron.
A sablonra kirakjuk a kívánt mintát, majd sütőpapírt teszünk rá, és vasalóval átvasaljuk. És már készen is van a poháralátét :)

2012. január 30., hétfő

Mai "szépség"

Reggel fél 10-ig alvás, és babamosolyos ébredés.

Smink ecsetek...melyik mire?

Mivel minden nap sminkelek, kb 17 éves korom óta, így egy két alap sminkszert már sikerült beszereznem :) És persze nem alapot is :D
De amikkel mindig gondba voltam, azok az ecsetek. Melyik mire jó? Mert, hogy a boltokban is millió félével találkozunk. Van szemre, szájra, arcra, szemöldökre.....és nem elég, hogy ilyenek vannak, még ezekből is több típus....ááááá........szóval a fejünk minden kis zugát más ecsettel sminkelné egy profi. De mi, akik csak hétköznapi mezei sminkesek vagyunk, mit használjunk? Illetve mit vegyünk meg a boltból, ami az alap készlethez szükséges? Már pár hónapja gondolkozok rajta, hogy érdemes lenne beruházni egy jobb minőségű ecset készletbe, mert eddig csak ilyen-olyan ecseteim voltak. De én úúúúgy szeretnék egy teljes ecset készletet.
Most ahogy bóklásztam a neten, egy profi sminkes oldalán erre leltem :D


Csúcsszuperkirályos!!!!!!
Végre megtudhatom, hogy mit mire lehet használni, és ezáltal már kicsit célirányosabban fogok tudni keresni ecsetet, és már hozzáértőbben fogom nézni a készleteket is.

"Púder ecset: (szám: 01-02) A legnagyobb fejű ecset, a púdert tudjuk vele felvinni vékonyabb rétegben, illetve a felesleget lesöprögetni.
Pirosító ecset: (szám: 03-07) Az arcpírt tudjuk vele felvinni az arccsontra. Hasonló a púder ecsethez, csak kisebb a feje. Létezik belőle kisebb fejű is (szám:06-07), ezekkel árnyékolást is lehet végezni az arcon, illetve ferdén vágott (szám:03S).
Szemhéjfestő ecsetek: (szám: 08-13) A szemhéjon tudunk vele satírozni, árnyékolni, a szemhéjport felvinni. Ezekből is létezik ferdén vágott (szám: 32, 10S) illetve úgynevezett macskanyelv formájú (szám: 08F-09, 11-13).
Satír ecsetek: ( szám: 14-16, 18, 20, 22-27) A színek összesatírozására, illetve a szempillasor árnyékolására használjuk. Közvetlen a szempillasor alatt lehet vele dolgozni, porral könnyen kontúrozható vele a szem, és nem lesz túl éles. Kis fejű ecsetek, van, aminek egyenesre van vágva a vége (szám: 24-27)
Szemöldök ecset: (szám: 17) A szemöldök kontúrozására szolgál, porral könnyen a szálak közé lehet vele dolgozni, és természetes hatást kelt.
Tű vagy tus ecset: (szám: 28-30) Tusvonal húzására használjuk, illetve éles kontúrok rajzolására. Nagyon vékony, és hegyes ecset.
Kúp ecset: (szám: 33-34, 52-53) A szemhéjránc (a szemöldök és a szempillasor közötti távolságot kb. felezi) árnyékolását megkönnyíti. Nyitott szemnél az ecsetet a szemhéjrácba illesztve könnyen tudjuk árnyékolni.
Satírgumi: (szám: 35) A ceruzát könnyen el tudjuk vele satírozni, szemceruzák végén is gyakran megtalálható.
Kontúr ecsetek: (szám: 36-39) Élesebb vonalak húzására alkalmazzuk, akár a szemen, akár a szájon.
Szempillakefe: (szám: 42) A felesleges szempillaspirált tudjuk eltávolítani vele, illetve a szemöldököt kifésülni.
Applikátor: (szám: 43-44) A szemhéjra tudjuk töményebben felvinni vele a szemhéjfestéket. Szivacsos a feje, létezik belőle cserélhető fejű is.
Szemöldök kefe: (szám: 45) A szemöldököt tudjuk kifésülni, formára igazítani, illetve a felesleges szempillaspirált eltávolítani.
Rúzs ecset: (szám: 23) A rúzs illetve szájfény felvitelét könnyíti meg.
Legyező ecset: (szám: 40-41): A felesleges, illetve lepergett festéket tudjuk eltávolítani vele az arcról.
Alapozó ecset: (szám: 46, 49-51) Az alapozót tudjuk vele felvinni. Ezek nem szőr, hanem toray (műszál) ecsetek.  A (49-51 számú) ecsetekkel csak a folyékony, illetve zsíros alapú alapozókat tudjuk felvinni, a túl tömény, vizes alapúakat nem.
Korrektor ecset: (szám: 47-48) A korrektor felvitelére használjuk legfőképpen a szem környékén. Hasonló az alapozó ecsethez, csak kisebb a feje.
Testfestő ecsetek: (body painting brushes) Testfestésre alkalmas ecsetek, formáját aszerint választjuk ki, milyen mintát szeretnénk festeni. Szintén toray-ból (műszál) vannak, ugyanis itt különösen fontos, hogy ne szívja meg magát az ecset.
Alapozó szivacs: Az alapozót tudjuk vele felvinni az arcra. A hagyományos alapozó szivacs a háromszög formájú, de vannak vastagabb kőr alakú szivacsok illetve hosszúkás laposabb töményebb szivacsok is. Mindig nedvesen kell használni, mert úgy könnyebben, és szebben el lehet dolgozni az alapozót.
Púder puffni: A púdert tudjuk vele töményebb rétegben felvinni az arcra."

Konkrét ecsetekről véleményezést pedig itt találsz.

2012. január 29., vasárnap

Mai "szépség"

Balázs megkóstolta a meggyet, és a sárgarépát is ma először. Úgy tűnt, ízlett neki, igaz kicsit fancsali arcot vágott, de azért ette mindkettőt :D

2012. január 27., péntek

Mai "szépség"

Kiderült, hogy van egy saját rigónk :D 

Sistergős csirkecsíkok magvas salátával

Egy-két hónapja rendeltünk vacsit étteremből, és annyira ízlett a sali, hogy azóta már többször elkészítettem. Egyáltalán nem bonyolult, és egy finom, egészséges, könnyű vacsorát tehetünk az asztalra.
Ma is ezt készítettem.

Hozzávalók:
-csirkemell (annyi, amennyi elég a családnak...én egy csirkemellet szoktam kettőnknek)
-jégsaláta (vagy lehet saláta mix is)
-egy kisebb répa
-paradicsom (most nem volt itthon)
-uborka
-1 ek. szezám mag 
-1 ek. lenmag
-1 marék tökmag
-1 marék mogyoró
-balzsam ecet
-só
-bors
-szárított kakukkfű

Elkészítés:
A salátát tépkedjük apróra, és tegyük egy tálba, reszeljük rá a répát, tegyük bele az apró szeletekre vágott paradicsomot, és az uborka szeleteket negyedelve. (vagyis én így szeretem) Majd egy serpenyőben pirítsuk meg a magvakat. Nem kell olaj alá! Vigyázzunk, mert a magvak tele pattogják a konyhát, amikor felforrósodnak. Így ha van otthon fedős serpenyő, vagy fröcsögés gátló, akkor azt használjuk.
Miután megpirultak a magvak, öntsük a salátára, és adjunk hozzá annyi balzsamecetet, amennyit az ízlésünk kíván. Keverjük össze alaposan.
Vágjuk vékony csíkokra a csirkemellet, és pici olajon, forró serpenyőben nagy lángon hirtelen süssük pirosra. Közben sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg bőven kakukkfűvel.
Végül szedjük tányérra a salátát, és halmozzuk rá a csirkecsíkokat.
Ha van otthon friss zöld fűszer, akkor aprítsunk kicsit a tetejére.

2012. január 26., csütörtök

Mai "szépség"

Dani szabin volt ma. (és holnap is) Közös játszás Balázzsal, forró csoki-csoki kanállal, illetve megnéztem a Holiday-t. :)

Töltött csirkemell rösztin

Az alábbiakban 4 adag elkészítéséhez írom a mennyiségeket. 
Vegyünk két csirkemellet. Az egész csirkemellet ketté vágjuk középen, ahol adja magát, és így egy fél csirkemell lesz egy adag. A vastagabb végén egy éles késsel nyúljunk bele, és vágjunk zsebet rajta. Ide töltjük majd a megdinsztelt gombás-bacont, melyet sóztunk, borsoztunk dinsztelés közben. (5 szelet szeletelt bacont apróra vágunk, és kg 15 dkg gombát finomra szeletelünk) 
Majd ha megtöltöttük mindegyik mellet, akkor forgassuk sózott lisztbe, majd tojásba (2 db kell-pici tejjel elhabarva). Ezt ismételjük meg még egyszer. Ezt követően süssük ki olajon. Figyelni kell, hogy ne süljön hirtelen meg, mert a csirkemell, így, hogy nem vágtuk el, nagyon duci, és akkor nem fog átsülni. Így kb mindkét oldalát 6-7 percig süssük. 

Eközben a babot (legjobb a ceruzabab, de én nem kaptam, így mirelit sárga hüvelyű zöldbabot használtam) főzzük elő sós vízben, majd serpenyőben vajon pároljuk meg. Tegyük félre. 

A rösztihez reszeljünk le nagy lyukú reszelőn fejenként egy nagy krumplit. Tegyük egy nagy tálba. Adjunk hozzá egy nagy fej, apróra vágott hagymát, egy fél fej zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és tegyünk hozzá 3-4 kanál lisztet, hogy a krumpli által engedett lét némiképp felvegye. Gyúrjunk 4 gombócot belőle, tegyük forró serpenyőbe, és egy lapos eszközzel lapítsuk le, olyan 1 cm vastagságúra. Mindkét oldalát süssük készre. (a fordítást két eszközzel végezzük, a lapító eszközzel, és még egy villával, mert egyébként ketté törik, olyan nagy a röszti) 

Végül helyezzünk egy rösztit a tányérra, halmozzuk rá a bab negyedét, és tegyünk a tetejére egy töltött húst. 
(száraz fehér bor illik hozzá)

Egy kis melegség a hétköznapokban

Tél van, de milyen tél? Hol a hó? A télben az egyetlen, amiért érdemes elviselni a hideget, az a hó. A szállingózó hópelyhek a kabáton, a sapkán,  a hópelyhek segítségével eltüntetett járdák, utak, a talpunk alatt ropogó hó, séta a hótól csillogó sötét utcákon, szánkózás, hógolyózás, hóangyal, síelés, a meleg szobából kitekintgetés a havas utcára....
De ebből az idén nem sokat kaptunk eddig. Marad a hideg, hó nélkül. Így kicsit kellemetlenebbül viseljük a telet. Vagyis én.
De mit tehetünk ilyenkor, hogy a lelkünk és a testünk is kis melegséghez jusson a hétköznapokban?
Íme néhány ötlet:
  • vegyünk elő egy nem minden nap használatos bögrét, esetleg készletből, és igyunk belőle forró csokit (csokikanállal), vagy forró kakaót, vagy egy fincsi teaházi teát. Mindezt kicsit szertartásosan, teatojás, cukortartó, kandiscukor, mézcsurgató, kis asztalnál felszolgálós.........ki ki kedve szerint :)
  • közös program férjjel, baráttal, barátnőkkel otthon (beszélgetés, vagy társasozás, egy csomó figer food mellett :D )
  • meleg, puha takaróba burkolózva nézzünk "limonádé" filmeket, olyat, ami kikapcsol minket, és nem kell hozzá nagy agykapacitás, közben a filmnek megfelelő nassolni valót eszegetjük, iszogatjuk (Pl: Gilmore Girls: nagy bögre kávé, és csomó össze-vissza kaja (mint a képen az asztalon...ez is egy GG nézős időszakomban készült)/  Csokoládé: természetesen csoki bonbonok :D / Holiday: egy pohár bor / Sex és NewYork: popcorn.......) Gondolom mindenkinek van olyan filmje, ami beletartozik ebbe a kategóriába,és tudja is, hogy mi illik hozzá. (Kíváncsi lennék kinek mi a kikapcsolós filmje, és mi az ahhoz  illő nasi.)
  • elővenni egy rég nem olvasott könyvet, vagy megvenni azt, amire vágyunk, és meleg takaró alatt olvasgatni egész este, vagy hétvégén
  •  gyertya, illóolaj, halk zene
  • gyertyafényes, fürdőolajos, habfürdős....fürdő, esetleg egy pohár borocskával, esetleg egy férjjel :D
  • gyertyafényes, beszélgetős vacsi (rendelt kajával, mert nem az a lényeg, hogy mi készítsük, és közben jól el is fáradjunk egy már egyébként is fárasztó nap után, hanem az elfogyasztás módja)
  • közös süti sütés
Esetleg egyéb ötlet?

2012. január 25., szerda

Mai "szépség"

Kaptam ma egy  kedves levelet, ami nagyon jól esett. Igen, igen, tőled Klau. :D
A Hoxa portálról ismerjük egymást, együtt voltunk kismamák, és olvassuk egymás naplóját.
Bocs, de muszáj idéznem:
"....... És tudod mit szeretek a legjobban? Én nem vagyok vallásos, nem hiszek Istenben(remélem ezzel nem bántalak), de mióta olvaslak, azóta rájöttem hogy ez a vallásosság nem feltétlenül arról szól, mint gondoltam, talán még én is elmegyek egyszer templomba, nem azért mert hiszek, hanem mert tanulhatok vmi újat, vmi jót, mert belőled olyan szeretet árad, hogy az csuda:) "

2012. január 24., kedd

Mai "szépség"



Új szappan került a szappantartóba.
Szeretem az új szappanokat. Még olyan szépek, mutatósak. :D

2012. január 23., hétfő

Mai "szépség"

Ma eléggé el kell gondolkodnom, hogy mi az, ami a mai napban szépségként leírható. Egy teljesen átlagos nap volt, semmi eseménnyel. De mivel a cél minden napban megkeresni a szépet, ezért talán azt mondanám, a mai napban a legjobb az volt, hogy ma ismét megbizonyosodhattam  róla, hogy mennyire jó kisbabánk van. Míg két órán keresztül sütöttem, főztem kint  a konyhában, ő a babaülésben mellettem elvolt teljesen jól. Játszott, nézelődött, "beszélgettünk" meg is dicsértem érte jó sokszor, hogy ennyire kitartó. Mire hazajött a férjem, és elkészültem mindennel, el is aludt az ülésben.

Kakukkfüves grissini

A szombaton cukiban evett grissinit próbáltam itthon reprodukálni. Nem lett igaz olyan finom, mint amit ott ettünk, valószínűleg ők már tökéletesítették a receptet, de ennek végtelenül egyszerű az elkészítése. Legtöbb gond a sodrásával van. De ha már Balázs nagyobb lesz, akkor lesz ki gyúrja a kis kígyókat :D
Ma pizzát sütöttem, és a pizzatészta egy részébe kevertem szárított kakukkfüvet. Ennyi.
Tehát a pizza tésztát a következőképpen szoktam bedagasztani: Egy tálba teszek egy jó adag lisztet, közepébe mélyedést csinálok, és langyos vizet öntök bele, és belemorzsolok egy fél csomag élesztőt. Egy nagy csipet cukrot is teszek bele, hogy könnyebben felfusson az élesztő. Majd miután felfutott, teszek hozzá sót, és bőven olajat (a ruganyosság miatt). Jól összegyúrom. Ehhez a tésztához keverek még jó sok kakukkfüvet. Nagyon vékony rudakat sodrok, mert a sütés közben legalább kétszeresére dagad, és olajozott tepsiben pirosra sütöm.
A férjemnek a vastagabbak ízlettek, nekem a ropogósabb vékonyak...nem veszünk össze legalább rajta :D

Pagony

"Mesevilág, egy elvarázsolt tisztás a felnőttek dzsungelében. Könyvek és játékok birodalma, ahol az égig érő fa tövében a kisebbek kedvükre játszhatnak, a nagyobbak olvashatnak. Budapest első gyermekkönyvesboltja, ahol a 0-14 éves korosztály és szüleik, a lehető legteljesebb választékot kapják a nekik, illetve róluk szóló kiadványokból.
Pagony nem pusztán egy bolt, hanem egy hely, ahol jó lenni, jó időt tölteni. Ezért a berendezés barátságos, kuckós, egy "elvarázsolt tisztás a felnőttek dzsungelében". Van külön játszósarok, mindenhez hozzá lehet nyúlni, ki lehet próbálni, bele lehet olvasni."


Állandó programok:
Kézműveskedés- szerdánként 17 órától (ingyenes) Dec.1.-Febr. 5. között szünetel a program. Már 2 éves kortól.
Diavetítés- péntekenként 17 órától (ingyenes)
Minivilág matiné- kéthetente csütörtökön (jan. 15-től) Belépő: 500 Ft
Pagony rajziskola: Jan. 22-től kéthetente vasárnap 10.30-12.30 iskolásoknak (1200 Ft) 
A programokról bővebben a honlapon.

Köröm pörkölt

Igazából egyáltalán nem mondható egy diétás, és egészséges ételnek, de én nagyon szeretem. Mivel a férjem meg se kóstolja, így nem is szerepel gyakran az elkészített ételek listáján.
Na de azért leírom, hátha valaki kedvet kap ehhez a ragacsos, mócsingos finomsághoz :D

2-3 disznókörmöt alaposan megmosunk, megtisztítunk. (az ügyesebbek elvágathatják a hentessel, akkor kisebb edénybe is belefér...én nem tettem, de nekem van jó nagy edényem, aminek az alján elfér 3 köröm)
Szóval: Készítünk egy pörkölt alapot, jó sok hagymával (a gyengébbek kedvéért: apróra vágjuk a hagymát, sózzuk, és olajon megdinszteljük, majd megszórjuk fűszerpaprikával. Ezt követően gyorsan felöntjük némi vízzel, hogy le ne kapjon a paprika, mert akkor keserű lesz) Beletesszük a körmöket, és megforgatjuk, hogy minden oldalát érje a paprikás alap. Ezután felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje, és dobunk az edénybe még egy közepes fej tisztított fokhagymát is, illetve kevés borsot. Lefedjük, és néha néha megkevergetve (hogy ne ragadjon le) 3-4 órán keresztül főzzük, mindaddig, míg annyira meg nem puhul, hogy a fakanállal akár le is lehetne szedni a húst a csontról, vagy az egész nagy köröm több darabra nem szedhető, és a főzőleve jó sűrűre elfő. (amennyiben még nem puhult meg eléggé, lehet pótolni alatta a vizet) A sósságára főzés közben figyeljünk. Ha nem elég sós, akkor sózzuk.
Főtt krumplival, savanyú uborkával tálaljuk.

Muffin alap recept

Már nagyon sok muffin alapreceptet kipróbáltam, és nekünk ez ízlett a legjobban. A képen látható muffin természetesen már fel van kicsit turbózva. Elsőnek leírom az alap receptet, majd a felturbózott változatot is :D

Hozzávalók:
25 dkg Rama
4 tojás
25 dkg cukor
25 dkg liszt
csipet só
kiskanál sütőpor
2 cs. vaníliás cukor

Elkészítése:
A Rama-t, a tojásokat és a cukrot kikavarjuk, majd ezt követően minden más hozzávalót hozzáteszünk, és tovább kavarjuk. Muffin kapszlikba adagoljuk, és 180 fokon, közepes sínen, alsó felső sütéssel (nem légkeveréssel, mert az hamar megpirítja, és a belseje nem sül át) sütjük.

Megjegyzés:
Ebbe az alap receptbe én mindig szoktam tenni csokidarabokat, és néha vörös áfonyát, mogyorót....bármit a mi itthon van. Mivel  a férjemnek ez a kedvence, és én már nagyon unom, így a fele adagot így készítem el, csokidarabokkal, majd miután azt kiadagoltam a kapszlikba, a másik felével kísérletezgetek. Jelenleg a képen látható a favorit nekem. Még tettem bele keserű kakaóport, mandula darabokat, és mandula aromát, majd a tetejét bőven megszórtam szeletelt mandulával. Nagyon finom lett szerintem.
De érdemes más hozzávalókkal is kipróbálni.
Kíváncsi lennék, ki mivel készítené el?

2012. január 22., vasárnap

Minden érv Rómába vezet

Egy szóval csak annyit tudok mondani róla, hogy: szuper.
Kb 16 éves voltam, amikor ezt a könyvet megvettük. Akkor olvastam el először. Aztán évekig lapult  a könyvespolcon, majd olyan 6 éve újra rátaláltam, és ismét elolvastam. Azóta egy-másfél évente újra elolvasom, mert annyira jóóóó. Vagyis engem megerősít lelkiekben, erőt ad, új lendületet ad a hitemben.
Szóval mindenkinek szívből tudom ajánlani aki kicsit is megrekedt a hit lépcsőjén, vagy lefelé araszolgat, és ezen változtatni szeretne, vagy olyannak, aki csak bele akar tekinteni kicsit olvasmányosabb módon a katolikus egyházba.

A könyv hátulján található ajánló:
"Az Egyesült Államokban nincs több száz embernél, aki gyűlöli a Római Katolikus Egyházat; viszont több millióan vannak, akik gyűlölik azt, amit tévesen a Katolikus Egyháznak hisznek." (Fulton Sheen érsek) - A fenti megállapítás a könyv szerzőire, a Hahn házaspárra is érvényes volt megtérésük előtt. Protestáns keresztényként naponta találkoztak azokkal a hittételekkel, melyek évszázadok óta a protestáns-katolikus szembenállás jellemzői. Ők azonban nem elégedtek meg a tanáraik és lelkészeik által adott magyarázatokkal. Szentírási és logikai érvek segítségével maguk keresték a választ olyan sokat vitatott kérdésekre, mint a Mária-tisztelet, a pápai tévedhetetlenség vagy a gyermekkeresztség. Az igazság keresése során Scott és Kimberly Hahn útja a Katolikus Egyházba vezetett. Ebben a könyvben a megtérésük során fogant felismeréseiket gyűjtötték össze, hogy útkeresésük története fáklyaként szolgáljon azok számára, akik hozzájuk hasonlóan az igazi világosságot és az üdvösséget keresik."

Keksz


Ez a keksz tészta kitűnően nyújtható, így kiszúrókkal, sablonokkal ötletes kekszeket készíthetünk. Gyerekekkel közösen is elkészíthető, biztos szívesen fogják majszolgatni az elkészült sütit. Sokáig eláll.

Hozzávalók: 
250g puha vaj 
180g porcukor 
1 tojás 
másfél teáskanál vanília kivonat 
380g liszt (nekem ennyi nem volt elég bele, annyit kell még pótolni, hogy nyújtható legyen) 
2 teáskanál sütőpor 
1 csipetnyi só 

Elkészítés: 
A sütőt melegítsük elő 200C fokra. 
Tegyük egy tálba a vajat és a cukrot és keverjük habosra. Adjuk hozzá a tojást és a vanília kivonatot. Egy másik tálban keverjük össze a lisztet, a sütőport és a sót, és ezt apránként adjuk hozzá a vajas masszához, jól elkeverve minden hozzáadott adagot. 
Nyújtsuk ki a tésztát kb. 3mm vékonyra, a kiszúrókkal készítsük el a formákat és süssük 6-7 percig. 

A tetejét vékonyra nyújtott marcipánnal lehet díszíteni, melyet cukros tojáshabbal ragasztok a kekszre. Szerintem kicsit macerás a marcipánozás, simán anélkül is finom. Én két hétig jártam rá a sütis dobozra, mert nálunk csak én vagyok sütis :)


Forrás: http://www.desszertmester.hu/receptek/keksz-teszta 

Én Rama-t használtam először, majd következő alkalommal normális vajat (Lidl Márkázott vaj) összehasonlíthatatlan volt. A vajjal sokkal finomabb volt mint a margarinnal. Ráadásul a vajas keksz porhanyós volt, míg a margarinos keményebb lett. Szóval ez a recept határozottan VAJ-as recept.

Sokmagvas ropogós

Szuperfincsi, a recept kézről kézre jár, aki megkóstolja, beleszeret :D Egyébként én is "örököltem" valakitől, aki a NoSalty-n találta.


Hozzávalók: 
15 dkg lenmag 
20 dkg szezámmag 
15 dkg földimogyoró 
50 dkg liszt 
10 dkg vaj 
1/2 dl napraforgó olaj 
1/2 cs sütőpor 
1 ek só 
kb. 2 dl sör 
1-2 ek tejföl 

Elkészítés: 
Kitesszük a vajat melegedni. Közben a mogyorót felaprítjuk. 
A lisztet, a sót, a sütőport és a magokat összekeverjük. 
Hozzáadjuk a vajat, az olajat, a tejfölt és a sört, majd jól összegyúrjuk. A sört óvatosan adagoljuk, nehogy túl híg legyen a tészta. 
Kb. fél cm vékonyra kinyújtjuk, tetszőleges formákra felvágjuk. 
Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Sütés közben csak egy picit nőnek, rakhatjuk közel egymás mellé őket. Fontos, hogy teljesen átsüljön, ezért feltétlenül végezzünk kóstolási próbát. :) 

sütési hőfok: 180°C 



Megjegyzés: 
Lehet még napraforgómaggal és tökmaggal is próbálkozni, a lényeg, hogy fél kiló liszthez fél kiló magot adjunk. Sokáig eláll.

Zabpelyhes-csokis-mogyorós keksz

Hozzávalók: 
10 dkg tisztított sózatlan mogyoró 
1 tojás 
10-12 dkg barna cukor 
12 dkg Rama 
15 dkg liszt 
1 kiskanál sütőpor 
csipet só 
pár csepp mandula aroma 
15 dkg zabpehely 
6 dkg étcsoki 

Elkészítés: 
Egy serpenyőben pirítsuk meg a mogyorót, majd vágjuk durvára. 
A tojást a cukorral keverjük habosra, majd az olvasztott margarint is keverjük bele. Ezután a többi hozzávalót is keverjük bele. Nedves kézzel diónyi golyókat formázunk, és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, majd nedves kézzel ellapítjuk. 
Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. ( 15-20 perc alatt 180 *C-on....de lehet, hogy tovább kell sütni, hogy a belseje is átsüljön...ennyi idő után ki kell egyet venni, és megkóstolni, miután kicsit kihűtöttük...még langyosan is kicsit puha...a lényeg, hogy ne legyen nyers a belseje) 
Esetleg olvasztott csokiba lehet mártani, és mogyoróval megszórni. Én ezt kihagytam, nem pepecseltem vele, anélkül is finom lett. 

Megjegyzés: 
Fincsi, ropogtatni való keksz. 
Az a jó benne, hogy sokáig eláll, és ha jön valaki, mindig van egy kis házi süti, amit elő lehet kapni kínálgatni.

Mai "szépség"

Este elmentünk templomba, és lelkileg nagyon rá tudtam hangolódni, nagyon  átjött minden, és a prédikáció is szuper volt, életszerű. Majd a mise végén elénekeltük a himnuszt, emlékezve ezzel Kölcseyre, aki pont ezen a napon, 1823. január 22.-én fejezte be a szöveg megírását. Szerintem az Erkel által megzenésített mű egy tökély. Olyan gyönyörű a himnuszunk, olyan szép a szövege, a dallama, hogy minden más himnusz elbújhat mellette. Sokszor sírtam már rajta, miközben csukott szemmel énekeltem az orgonaszó, vagy zenekar kíséretét hallgatva.

Amikor templomban kántort híján én orgonáltam egy évig, a legnagyobb élményem az volt, amikor a himnuszt orgonálhattam, és az egész templom zengett a hívek énekétől.

                                                                  Csukjátok be a  szemeteket, hallgassátok, és érezzétek!


Cukiságok

Tegnap este barátnőkkel ellátogattunk a La Delizia cukiba. Vagyis ők nem is cukrászdának hívják magukat, hanem kekszmanufaktúrának, mivel kínálatuk alapját a különböző saját készítésű kekszek adják. Az egyszerűbb linzertől a már már extrémnek számító tökmagos-chilis tallérig, igen színes a palettájuk. Mindemellett sós nassolnivalókat is találhatunk, melyek közül a kakukkfüves grissini vitte a pálmát többünknél. Mindezeket válogatásként lehet kérni, tehát a mérlegre kerül egy tányér, és amit kérsz, azt lemérik. Egy darabot is lehet kérni kekszenként, mivel egy árban vannak. Így én is végig tudtam kóstolni a számomra szimpatikusokat, és ha legközelebb arra járok, akár útravalóként is beugorhatok 10 dkg sós, vagy édes nassért, már tudni fogom mi az, ami igazán ízlett :)
                                       (a telefonom sajnos csak ilyen képet képes produkálni, de azért a lényeg látható) 

A kekszek mellett poharas krémeket, és süteményeket  is kóstolhattunk, és mivel 7-en voltunk, szinte mindent végig ettünk :D A poharas brandys-vaníliás-csokis-narancsos krém, valami fantörpikus, de állítólag nagyon finom volt a narancsos mascarponés tortácska is. (mindkettő szerepel a fotón)
Inni pedig kávékülönlegességek (koffein mentes is) és teák közül lehetett választani. Hozzáteszem a teát nagyon gusztán szervírozzák. (fotón)
Ketten dolgoztak aznap (gondolom máskor sincsenek többen, mert mi szombat este voltunk) egy férfi, és egy nő, de mindketten nagyon kedvesek, figyelmesek voltak. A kiszolgálás tökéletes volt, a megrendelt  finomságot felhozták az asztalunkhoz, nem nekünk kellett a lépcsőn egyensúlyozgatni vele. Indulás előtt nem sokkal ketten kértek 2-2 dl vizet még, és a csaj mondta, hogy hoz inkább mindenkinek. Jól is esett a sok rágcsálás után. (máshol inkább rendeltetnek még egy pohár ásványvizet, vagy tudom is én mit). 
Szóval nekünk nagyon bejött a hely, jól éreztük magunkat, mondjuk jó volt a társaság is. 
Aki este fele szeretne menni, az jobban teszi, ha foglaltat asztalt, mert estére teljesen megtelt a kis helyiség. Nagyon nagy forgalmuk van, pedig egy pici eldugott hely. Én simán el is mentem mellette, amikor oda siettem, nem vettem észre, pedig meresztettem a szememet ezerrel, hogy észre vegyem hová kell menni, mert késésben voltam.
Szóval csak ajánlani tudom.

Ja, és végre sikerült megkóstolnom a macaront. Már csak induláskor vettem észre, hogy árulnak (csak csokisat) így haza hoztam, és ma ebéd utánra megtartottam. Nagyon finom volt, Kívül roppan, belül krémes :)))


2012. január 21., szombat

Mai "szépség"

Végre találtam egy helyet, ahol tudtam venni macaront. (hónapok óta szeretném megkóstolni) Hazahoztam, holnap megkóstolom, mert mára már sok volt a süti, és úgy érzem ez a süti megérdemel egy süti mentes pocakot :DDD

2012. január 20., péntek

Mai "szépség"

Sikerült a gyors gombok alá rendelni a blogban az írományaimat :) Igaz a férjem segített, fél órán keresztül tanulmányozta a leírást, de legalább megvan. Én is átolvastam, de nekem nem ment korábban.
Itt volt a sógornőm, és bemutatta a Lovagot :) Nagyon szimpi volt.
Éééés, végre napok óta ki tudtunk menni a levegőre Balázzsal. Élveztük. Főleg én :D

A kedvencem, mert olyan jóóóó....

Hogy mire is gondolok? A Stenders termékekre.
A 100%-osan természetes anyagokkal dolgozó Lett cég  már 4 üzlettel rendelkezik Budapesten. Sajnos a Sugárban megszüntették boltjukat úgy egy, másfél éve, de ez nem akadályoz meg abban, hogy hozzájussak a kedvenc cégem termékeihez :) Ez az az ajándék, aminek bármikor örülök, és ezt tudják a rokonok is. Ennek köszönhetően minden évben kapok néhány ajándékcsomagot. Most is rejtőzik egy rózsa illatú termékeket tartalmazó dobozka az íróasztalom alsó polcán, melyben fürdősó, fürdőgolyó, szappan, fürdőtej lapul. Így amikor kis kényeztetésre vágyok, akkor kiveszem az épp aktuális kedvencemet, és irány a fürdőszoba.
Most kaptam e-mailt a cégtől, hogy a fürdőgolyó akció van (3-at fizet, 4-et kap). Hozzáteszem a termékek olcsóbbak, mint a hasonló termékeket gyártó L betűs cég termékei.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy kis kényeztetésre vágyik a hétköznapokban.

2012. január 19., csütörtök

Mai "szépség"




Volt egy kis szabadidőm, míg a kisfiam, Balázs aludt. Feltettem egy arcpakolást, és kifestettem a körmömet, illetve finom teát kortyolgattam formás kis teás csészéből, miközben citromolaj illata lengedezte be a lakást. Jó volt, nyugi volt :)

Szakácskönyv bolt

Chefparade az ország legnagyobb és legjobb szakácskönyvválasztékát kínálja az érdeklődőknek. Több mint 4000db könyvet és DVD-t, Horváth Ilonától Rachel Allen-en keresztül Blumenthalig mindenkitől, valamint a palacsinta 150 évvel ezelőtti receptjétől a török konyha jellegzetességein át a legújabb csúcsgasztronómiai művekig mindent Könyvek magyarul, angolul, németül, olaszul és franciául.
Gasztronómiai, étel, ital és hangulat poszterek különböző méretben, akár keretezéssel is.
Több mint 300!! féle chili szósz és különlegesség a világ minden tájáról és erősségében. Ingyenes kóstolás csak bátraknak!
Egzotikus fűszerek és főzési alapanyagok.
Meghitt kávézó helyben készített szendvicsekkel, salátákkal, napi levessel.



Ide mindenképpen el fogok látogatni a közeljövőben, mert be szeretnék szerezni egy River Cottage szakácskönyvet. És ráadásul még kávézó is :D hmmmm....nekem való hely! Hejjjj!!!

2012. január 18., szerda

Kórházi batyu kiegészítése

Gondolom mindenki kap majd a védőnőjétől listát, hogy mi mindent pakoljon be a kórházi csomagba. Néhány hasznos dologgal még én kiegészíteném ezt:
-Vigyél magaddal wc ülőkére helyezhető papírt. Ez nagyon jól jön. Dm-ben lehet kapni 10-es kiszerelés. Szerintem egy csomag elég, nekem maradt is. Úgysem teszed mindig oda, néha felé is tudsz állni.
- hálóing: nekem 3 volt, és amikor elhasználtam egyet azt a férjem hazahozta és kimosta, másnap visszavitte nekem. (több felesleges) Ja és az első, második nap valószínűleg véres lesz kicsit. Én a kínaiban vettem 1200 ft volt darabja.
-vigyél olvasnivalót! Vagyis én, hogy egy nappal később jöhettem haza, már néha unatkoztam, pedig nagyon jók voltak a szobatársak, és kettőt korábbról ismertem is, tehát még volt közös témánk is.
- Nekem a Tenna Lady betét jött be a legjobban (legnagyobb!!!). De nem kell extra sok csomaggal vinni. Én egyet vittem, és a férjem hozott utána még egy másik fajtát, de azt nem szerettem. Szóval 2 csomag elég szerintem.
-Tegyetek be vagy 2-3 ásványvizet mindenképpen, mert kell az első nap (mindenki azzal fog foglalkozni, hogy iszol e eleget) Szóval nagyon sokat kell inni, 2-3 litert mindenképpen, hogy beinduljon a tej.
- Párna, amin tudsz pihenni, és aminek neki tudsz dőlni napközben. A kórházban nem túl ideális a párna ezekre a célokra.
-2 tekercs wc papír kelleni fog

Köldökcsonk ápolás

A kórházban elmondják majd, de mi sajnos kicsit megjártuk, ezért leírom. Szóval ott azt fogják mondani, hogy gézlappal és alkohollal törölgesd körbe a csonkot. Ezt követve nekünk jól be is gyulladt, mire hazajöttünk, és antibiotikumos porral kellett kezeljük napokon át.
Szóval vigyél magaddal sima fültisztító pálcikát, és azt mártsd bele az alkoholba, és úgy tisztítsd a köldököt, hogy kicsit megemeled a csonkot, és alatta is kitisztítod. (természetesen a már használt pálcikát ne mártsd vissza az alkoholba)
Szerezzetek be vagy 2 dobozzal, mert annyi tutira kelleni fog. De jó az, amit ti is használtok, nem kell olyan baba fültisztító.
Ezután szórd be a hexachlorophen  hintőporral, és picit seperj belőle a csonk alá is.
Mivel ez egy szárító por, ezért figyelni kell, hogy a pocakja ne legyen totál hintőporos. Nedves törlővel letörölgetheted.

Pelenkázás:

- pelenka vásárlás: Általában a hipermarketek áraival nem tudnak versenyezni a bababoltok. Van, hogy olcsóbban adják a hipermarketek, mint ahogyan a bababolt beszerzi. Így aki nagy mennyiségben vásárol, az ne bababoltban vegye meg.
Általában az anyukák meglepődve veszik észre, hogy amikor a baba kinövi a 2-5 kg-os pelust, és le kell cserélni nagyobb méretűre, akkor a baba, mintha meg is nőne. Hirtelen a rugikat is kinövi. Mi ennek az oka? Mert hát nem nőhet a baba két pelenkacsere között egy méretet. Legtöbbször az anyukák a következő méretet választják pelenkánál.
Vegyünk pl. egy Pempers pelenkaméretezést (most ezt kerestem ki a neten, de nézheti mindenki azzal a márkával, amit szeret):
Méretek pelusnál:
1.      2-5 kg
2.      3-6 kg
3.      4-9 kg
Namost… ha a baba 5 és fél kg, akkor váltani kell az első méretről. Ekkor vesszük a másodikat, ami 3-6-kg-s babáknak van. Ez logikusnak is tűnik. De akkor miért nem jó a rugi, ami a másik pelenkával még jó volt?
Válasz: Azért, mert most a második kategóriás pelenkának a felső határa felé megyünk, és a pelus annyival nagyobb. Érdemes ezért márkák között ugrálni, és olyat keresni, aminek a méretezése más. Pl. 2-6 kg-ig. Ez még jó nekünk, de a rugit sem kell lecserélni. Aztán lehet a következő pelenkavásárlásnál már 3-6-os méretet venni. Ki kell malmozni!
Mi a dm-es Babylove pelenkát használjuk, ez a legolcsóbb szinte, de nekünk be is vált.

- pelenkázó szekrény: ha valaki vesz ilyet, akkor érdemes odafigyelni arra, hogy a lábam kényelmesen elférjen, miközben pelenkázok. Ne legyen az egész szekrény egy síkban. Vagy alatta lehessen belépni kicsit, vagy a pelenkázó lap nyúljon túl kicsit a szekrény lapján. Így azért kényelmesebb, mint előrehajolni, vagy kifordított lábfejjel pelenkázni.

Fürdetés

Jó, ha megoldható, hogy a szobában fürdessünk, mert általában a fürdőszobában melegebb van, így amikor a szobai pelenkázón kicsomagoljuk a törölközőből a babát, akkor a 2-3-4.. fokkal hűvösebb szobában megfázhat.
Mi az elején ott fürdettünk, de egy idő után annyira ficánkolt Balázs a vízben, hogy eláztatta a szobát. Így a kádba betesszük a kiskádat, és úgy fürdetünk.(így a kádállvány is feleslegessé vált nagyon hamar)
Általában 22-23 fokban fürdetünk, egyébként meg 21-22 fok körül van a hőmérséklet napközben, éjszaka 20,5-21 körül.

- Nagyon sok féle kád létezik, válasszuk a szimpatikusat. Azt mondják, hogy a kád aljára érdemes egy textil pelust tenni, így a szappanos víztől nem fog csúszni a kád alja. A kád mindig stabil helyre legyen letéve! A kádat olyan magasságba helyezzük el, ami még a gerincnek nem kényelmetlen nagyon, mert legalább 10 percig kell a kád fölé hajolni, és nem is kell nagyon nyújtózkodni, hogy elérjük (pl: ha magas mosógép tetejére tesszük). Erre a célra esetleg lehet kapni összecsukható kádállványt. Minden féle kádhoz lehet találni megfelelő állványt, csak keresni kell. De az ügyes nagypapák, és apukák tudnak készíteni is, ha nincs megfelelő. (hajlított cső)

Mi nem teszünk textil pelust az aljára, szerintem nem praktikus. A baba össze vissza rugdossa, beakad a lába. Egyébként a fürdetés megvan 3-4 perc alatt, ha szeret pancsolni, akkor lehet tovább pancsiztatni.
De az első két hétben Balázs üvöltött fürdéskor. Majd amikor leesett a köldökcsonk, akkor már lehetett egy picit több víz a kádban, mert víz érhette a köldököt is, és utána fokozatosan elengedte magát, mert gondolom a testének nagyobb felületét érte víz. Most meg már nagyon szeret fürdeni. Csak úgy ficánkol J

- újszülött korban érdemes az orvos által felírt gyógyszertári termékeket használni fürdetéshez is. Ezek olcsóbbak, mint a boltban kapható kencék, de nagyon jók. A fürdető krémet úgy használjátok, hogy forraltok egy kistálkába vizet, egy kanál fürdető krémet elkevertek benne, és a fürdővízbe öntitek. Ha nem így csináljátok, akkor a darabkák úszkálni fognak a víz felszínén.
Majd kicsit nagyobb babánál lehet bolti babatermékeket is használni. Itt is figyelni kell arra, hogy olyan gyártó termékét válasszuk, aki csak babatermékek gyártásával foglalkozik. Ők biztosan jól kifejlesztették a termékeiket, és mivel ebből meg tudnak élni évek, évtizedek óta, biztos jó termékeket is gyártanak.

- Törlés:
Fürdőlepedő: frottír, puha anyagból készüljön. Amelyiknek kapucnis része is van, az azért jó, mert akkor tudjuk, hogy azon az oldalon töröltük a baba arcát, a másikon a popsit, és másnap nem a popsis résszel töröljük az arcát. De ezt bármelyik törölközőn be lehet jelölni egy kis jelzéssel.

Tetra kifogó, vagy fürdőlepedő, vagy cseh kifogó (több néven futó termék, még anyáink is ezt használták): Keresztszövésű, nagyon tartós anyag, szinte elkoptathatatlan. Rendkívül jó a nedvszívó képessége, és puha. (régen Csehszlovákiából lehetett ilyeneket beszerezni, és a magyar textilpelenkákkal ellentétben, melyen át lehetett látni, ez nagyon tartós volt.) Ilyet érdemes beszerezni. (mi ezt használjuk inkább, szerintem sokkal jobb, mint a frottírtörölköző..igaz van az is, de azt csak akkor használjuk, ha mindkét tetra szennyesben van)