2012. március 11., vasárnap

Citromos karikák

Hozzávalók:
15 dkg liszt
1 kk sütőpor
10 dkg finom kukoricaliszt
10 dkg Rama
10 dkg cukor
2 tojássárgája
2 citrom reszelt héja
15 dkg porcukor
2-3 ek citromlé
5 dkg felaprított pisztácia

Keverjük össze a liszteket a sütőporral. Olvasszuk fel a Ramat, keverjük össze a cukorral, a tojássárgájával és a citromhéjjal. Ezt követően adjuk hozzá a lisztes keveréket, és gyúrjunk belőle omlós tésztát. Tegyük hűtőbe 40 percre. Majd lisztezett deszkán nyújtsuk 2 mm vastagságúra. A legegyszerűbb szerintem ha teszünk rá egy celofánt, és úgy nyújtjuk. Kb 7 cm-es karikákat szaggassunk, lyukkal a közepén.
Közepes sínen süssük sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 'C-on, világos színűre. Néhány percig pihentessük a tepsiben, majd szedjük sütőrácsra, és hagyjuk kihűlni.
Közben a porcukorhoz keverjünk annyi citromlevet, hogy késsel rá tudjuk kenni a karikákra, de ne csorogjon le róluk. Ha kihűltek a karikák, mindegyiket egyesével kenjük meg a mázzal, és szórjuk meg az apróra darabolt pisztáciával. A tortarácson hagyjuk megszáradni.

Vörös áfonyás-fehércsokidarabos cookies



Volt itthon 2 tábla fehér csokim, és mivel én nem vagyok oda érte, így egy részét belesütöttem sütibe. Így azért már határozottabban fogyaszthatóbb lett számomra :DDD





Hozzávalók:
20 dkg Rama
30 dkg barnacukor (nekem csak olyan 15 dkg volt már csak itthon, a többit sima cukorral pótoltam)
25 dkg liszt
5 dkg aszalt vörös áfonya
5 dkg fehér csoki
2 tojás
15 dkg szeletelt mandula
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 csipet só
Elkészítés:
A fehér csokit késsel felaprítjuk. A Rama-t a cukorral, a tojásokkal kikeverjük. Majd a többi hozzávalót szárazon összekeverjük, és a tojásos részbe forgatjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe kiskanállal halmokat rakunk, majd kicsit lelapítjuk nedves kézzel. Fontos, hogy jó távol rakjuk egymástól a halmokat, mert nagyon szétterül a süti. (a méretekkel lehet kísérletezni, én először evőkanállal kezdtem, de azok, majdnem tenyérnyi nagyságúra terültek szét, és szinte az egész tepsiben összefolyt. Majd jött a kiskanállal, az már kisebb lett, de végül a képen látható méretet mokkáskanállal mértem ki, de még diónyi nagyságú sem volt a halom. Egyébként a nagy méret is szuper szerintem, mert abból meg egy reggeli kávé, tea mellé elég megenni kettőt, hármat, vagy kinek mennyi a huzatja :DDD Abban pont az a jó, hogy nagy :D Na szóval próbálkozni kell. Nekem most van 3 méret. De a legjobb a nagy, és a kicsi. A közepes annyira nem. Na ezt jó hosszan leírtam :)
180 'C-ra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük közepes sínen. A tepsin hagyjuk kihűlni, majd le lehet venni a sütőpapírról. Napokig eláll, ha marad :DDD

2012. március 6., kedd

Mai "szépség"



Ma volt/van a szülinapom, és kaptam a férjemtől egy Jamie Oliver szakácskönyvet, amit már egy ideje nézegetek a boltban, csak sajnáltam kiadni annyit érte. De most már megvan, és olyan fincsiségeket fogok készíteni belőle :DDD (remélem)
Majd jövök a beszámolóval, hogy mennyire használható a könyv.

2012. március 4., vasárnap

Mai "szépség"

Napsütés, cukrászda, séta. :D A tegnapi napot folytattuk ezáltal, mikor is elmentünk kirándulni kicsit, és réteseztünk egyet a Normafánál. Babóca is nagyon élvezte a kirándulást, és a napsütést.