Így egy év elteltével...

...azt látom, hogy sok sok technikát kipróbáltam a scrapbookban, rengeteg eszközt beszereztem az alkotáshoz. Vagyis gondolom én, hogy sokat...bár vannak akik fanatikusabb gyűjtögetők mint én. Na de nem panaszkodhatok, mert bőven van miből alkotnom.
A július hónapot úgy terveztem, hogy vásárlásmentes hónappá nyilvánítom. Semmi alapanyagot, eszközt nem vehetek, hanem a már meglévő dolgaimat, a fantáziámat, kreativitásomat kell használnom az alkotáshoz.
Természetesen ezt az elhatározást egy alapos áttekintés előzte meg, és beszereztem minden kifogyó alapanyagból újat, valamint az elmúlt 2 hónapban kicsit tudatosabban is vásároltam.
Vagy csak már kezd kiformálódni a stílusom?.... lehet ez is közre játszhat, de most visszanézve az utolsó néhány beszerzés kincseit, olyan jó érzés fog el. Szépségesek, modernek, ráadásul azt érzem, hogy tényleg sokrétűen felhasználhatóak, és nincs is szükségem mostanában másra az alkotáshoz.
A NCSD scrap csoportba feltett gyakorlatok pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy megerőltessem a fantáziámat kicsit, és ezáltal új dolgokat próbáljak ki és fedezhessek fel. Tudjátok, ez nekem most olyan, mint amikor beülök egy szuper interaktív előadásra, aminél a hallottak kielégítik a tudásszomjamat, feltöltenek szellemileg, pszichésen, és azt érzem onnan távozva, hogy IGEN! nyakon öntöttek egy jó adag tömény információval, amiből tudok csemegézni, és sokat lendített előre a témában is.
Rengeteg ötlet buggyan ki a fejemből ilyenkor, amit a későbbiek során már könnyedebben tudok használni.
Szóval nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és tényleg motiválva érzem magamat, hogy készítsem őket.
A jelenlegi kedvenc oldalam a Krka oldal, ami egy vázlat alapján készült. Valahogy most ennek a színei, a stílusa, a hangulata kell nekem, azt érzem. Habár idén nem tudunk igazi nyaralást összehozni, de ezt a pár éve készült fotót szívesen nézegetem, és nosztalgiázok fölötte kicsit :) A szabadság, a frissesség érzetét kelti, akárhányszor rá nézek. És most nekem ez nagyon hiányzik, azt érzem, így némileg legalább pótolhatom az érzést, ha rátekintek az oldalra :)

Kapcsolatok

"Pörgetem a telefonom névjegyzékét, és nem találok olyat, akit felhívhatnék csak azért, hogy megosszam vele, hogy itt milyen szép idő van, és ez milyen jó kedvre derít, és megkérdezzem, hogy ő is érzi e ezt a telefon túlsó végén." - valami hasonló volt leírva egy ma olvasott naplóban. 
Úúúúúúú....de sokszor érzem én is ezt. De miért van ez???? Néha olyan jó lenne valakivel beszélgetni, vagy megkérdezni, hogy felugorhatnék e hozzátok, épp arra járok. Nem sok időre, csak 5 percre, hogy váltsunk két szót, vagy csak beköszönjek. De sokszor ilyenkor azt gondolom, hogy biztos az illetőnek is van elég dolga, és a háta közepére se kíván most, lehet nem lenne alkalmas, lehet épp zavarnék...... 
És emiatt fel se hívom napokig, hetekig, hónapokig, évekig...... 

A múlt héten épp egy hasonló dologba botlottam, és kicsit elgondolkodtam rajta, hogy miért halogatunk mindig ilyen beszélgetéseket, hívásokat, találkákat..... egy régi barátnőmmel, akivel együtt laktunk 2 évig pedagógus szállón, megszakadt a kapcsolatunk nemsokkal utána, hogy férjhez mentem. Nagyon sokat gondolok rá azóta is, és kb fél éve halogatom, hogy felhívom. De lehet még régebb óta. De mindig ott volt, hogy jaj, most épp mosogatok, amikor eszembe jut, vagy épp zuhanyzok, és majd utána...na akkor elfelejtettem, és legközelebb már este késő volt....na most meg nem akarok már zavarni..... A múlt héten rászántam magam, hogy na most tényleg. Megírtam az sms-t, és visszadobta a rendszer, hogy a számon nem kapcsolható előfizető. Szuper :( Nem tudom, hogy hogyan találjak rá, mert a címét nem tudom, a közösségi oldalakon nincs fent. Nesze neked halogatás!!!! 

Ez annyira nem jó. Miért agyalunk ennyit azon, hogy felhívjunk-e egy barátot, és épp aktuális-e neki a hívás ideje? Régen a barátaimat simán felhívtam este 9-kor is, most meg már 7-kor se nagyon. Ja, és miért kezdek minden telefonbeszélgetést úgy, hogy "Nem zavarok?" Engem, ha valaki épp zavar, akkor fel se veszem, hanem visszahívom, amikor megfelel az időpont. Vagy felveszem, és azonnal mondom, hogy bocs, de ha nem sürgős, akkor visszahívlak, mert most épp nem jó. 
De ezek szerint akkor nem csak én vagyok ebben a cipőben. Miért szakadnak, és gyengülnek meg ezek miatt a kapcsolatok???? Miért lesznek az emberek a mai világban egyre távolságtartóbbak??? 
A barát szó miért nem jelentheti azt, hogy igen, engem bármikor, bármivel felhívhatsz, még akkor is, ha csak épp meg akarod kérdezni, hogy "Mizu?" és nincs semmi más mondandód? 
..... 
..... 
..... 
elgondolkodtató.... 
..... 
..... 
Lapozd végig a telefonkönyvedet, és számold össze, hány olyan ember van, akit bármikor felhívnál, hogy épp itt állok előttetek, erre jártam, lejönnél e egy kicsit? (mint gyermek korunkban, mikor felkiabáltunk, hogy "Csókolom, Timi otthon van? Lejöhetne egy kicsit játszani?") 

Minden érv Rómába vezet

Egy szóval csak annyit tudok mondani róla, hogy: szuper.

Kb 16 éves voltam, amikor ezt a könyvet megvettük. Akkor olvastam el először. Aztán évekig lapult  a könyvespolcon, majd olyan 6 éve újra rátaláltam, és ismét elolvastam. Azóta egy-másfél évente újra elolvasom, mert annyira jóóóó. Vagyis engem megerősít lelkiekben, erőt ad, új lendületet ad a hitemben.

Szóval mindenkinek szívből tudom ajánlani aki kicsit is megrekedt a hit lépcsőjén, vagy lefelé araszolgat, és ezen változtatni szeretne, vagy olyannak, aki csak bele akar tekinteni kicsit olvasmányosabb módon a katolikus egyházba.

A könyv hátulján található ajánló:

"Az Egyesült Államokban nincs több száz embernél, aki gyűlöli a Római Katolikus Egyházat; viszont több millióan vannak, akik gyűlölik azt, amit tévesen a Katolikus Egyháznak hisznek." (Fulton Sheen érsek) - A fenti megállapítás a könyv szerzőire, a Hahn házaspárra is érvényes volt megtérésük előtt. Protestáns keresztényként naponta találkoztak azokkal a hittételekkel, melyek évszázadok óta a protestáns-katolikus szembenállás jellemzői. Ők azonban nem elégedtek meg a tanáraik és lelkészeik által adott magyarázatokkal. Szentírási és logikai érvek segítségével maguk keresték a választ olyan sokat vitatott kérdésekre, mint a Mária-tisztelet, a pápai tévedhetetlenség vagy a gyermekkeresztség. Az igazság keresése során Scott és Kimberly Hahn útja a Katolikus Egyházba vezetett. Ebben a könyvben a megtérésük során fogant felismeréseiket gyűjtötték össze, hogy útkeresésük története fáklyaként szolgáljon azok számára, akik hozzájuk hasonlóan az igazi világosságot és az üdvösséget keresik."