2015. augusztus 8., szombat

Szülinapi mini album

A keresztlányunk nemrég töltöttem be az első évét, és a szülinapján készült fotókat egy minialbumba dolgoztam fel. A májusi scrap klub témája volt ez a kis albumka, viszont minthogy azon nem tudtam részt venni, a leírásokból itthon készítettem el utólag.
Úgy gondolom cuki kis mini született, még ha majdnem kétszer kellett is elkészítenem.
Rövid kis története a dupla munkának: amikor elkészült szinte teljesen az albumka, és már csak a záró mechanizmusa hiányzott, a fiam egy teli bögre kakaót borított a pultra, ahol is az album hevert, és száradt az előző esti glossy-zást követően. Na mármost az album felét újra kellett készítenem, mert kakaófoltos lett. Itt azért megjegyzésbe hozzáfűzném, hogy a fotók valami csoda folytán megmenekültek, mégpedig annak köszönhetősen, hogy matt előhívásban készültek, és nedves popsitörlővel tökéletesen le lehetett törölgetni mindegyiket, és nem sérült a fotó fénye! Ezt már csak napok után vettem észre, mikor is végre rászántam magam, hogy akkor újra kezdem, és kijavítom az albumot. Nehéz volt újra nekiülni, de amikor elkezdtem szétszedni, és a menthető dolgokat menteni, akkor az egyik nagyon kakaófoltos, és úgysem használható képen kipróbáltam, és láss csodát, tökéletesen leszedte a foltot :D
Na de most jöjjön az album.
A vásznat gessova lekentem 2x, majd Distress Ink és rózsás stencil segítségével mintát varázsoltam rá. Ráragasztottam a formára vágott alapkartonra kétoldalas ragasztószalaggal, majd körbevágtam, ezáltal a borító alap készen is lett.
Beleragasztottam a leporellót, és alapdíszítésként sizzix-szel domborított, és Distress Ink-kel színezett papírokat használtam az üres oldalakra.


Felhasznált eszközök:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése