2013. október 31., csütörtök

Őszi dekor, vagy inkább halloween-es?

Igazából folyamatosan készül valami, és mindig kiteszek valami újat. A nyári dekoráció lekerülése után elkezdtem kipakolni az őszi színeket.
Kezdetben csak az őszi színű Ikeás képkeretek, és a nyáron vásárolt két váza került ki, és az oviból hazafelé jövet még kora ősszel, mikor gyönyörűek voltak a fák, kezdtek potyogni a termések, falevelek, szedtem néhány vázába való termést is.
Akkora mázlisták vagyunk az idén ősszel, hogy ilyen gyönyörű időnk van. Szeretek ilyen időben kint sétálni, szeretem a nagy fákat, a növények illatát, az ázott föld illatát, mely a lehullott levelek illatával keveredik, az avarban gázolást, a vastag pulcsit, és a napszemüveget, a langyos napsütést, és a szellőt, és főleg a színeket.
Ezen az ősszel mindezt sokáig élvezhettük :))
Szóval visszakanyarodva elég sokáig csak ennyi dekoráció utalt az őszre, de lassan elkészült még egy egy dolog, valamint kikerültek az előző évről megmaradt falevélfüzérek az ajtók fölé, és az ősrégi bolti koszorúnk az ajtóra.
Majd a héten kis cserebere és átvariálás után a halloween dekoráció is kikerült. Ezzel lett teljes az összkép :D
Ok, ok, hogy itt nincs halloween, meg, hogy hittanár létemre tudhatnám, hogy ez milyen pogány ünnep....de én ezt az ősszel összevonom, és nem a tartalmi részét nézem, hanem csak tetszenek a figurái, a színei, és úgy összességében. Szóval nem ér ám fújkálni miatta!!!
Na akkor most végre jöjjenek a képek is (jó sok lesz), mert beszéd az volt bőven úgy gondolom. Meg még lesz is a képek között :D

Először is akkor egy kis őszi süti, stílusosan sütőtökös muffin. Idén próbáltam először, kicsit nekem a dió elhúzta az ízét, legközelebb más arányban kell próbálni. De nem adom fel, hátha találok egy tuti receptet.

És akkor kiderül, mi készült a fonalból :) Neten találtam az ötletet még tavasszal, és eldöntöttem elkészítem. Olyan kis vidám színű. Kisgyerekhez pont ideális :) 
Mint láthatjátok, volt segédem is :)))
Odavolt a pókhálóért!!! Mondogatta, hogy pókom, pókom, és mindig ellopta a koszorúalapot, míg a gombolyagokkal bajlódtam.
A pókok félbevágott hungarocell golyókból készültek.
Így utólag sajnálom, hogy nem nagyobb alapra készítettem, de ez volt itthon, és nem akartam szaladgálni másikért, és főleg költeni másra. Sajnos sokszor abba a hibába esek, hogy meglátok valamit, kitalálom, hogy na ebből milyen jó .... -t fogok készíteni. Hazaviszem, félreteszem, és elfeledkezek róla, mert fut másik 5 projekt, amit be kell fejeznem. Így csak gyűlnek az alapanyagok. Így elterveztem, hogy egy darabig próbálok nem vásárolni, csak felhasználni.

Macsekok, és a tavalyi füzér a bejárati ajtó fölött.
És macsekok lent is. Balázs mindig megsimogatja őket, amikor hazajövünk, és mondja, hogy simi, simi :))
Először le akarta szedni, mondván az övé, de megbeszéltük, hogy nem szedheti le, hanem inkább simogassa. Állja a szavát :) De ma a bal oldali macska kicsit kajlán ült, gondolom a szomszéd kisfiú is "megsimogatta" :D
(A koszos lábtörlőt ne nézzétek. Én is csak most vettem észre.)

És a korábban már mutatott előszobai fogadóbizottság.
Tavalyról pár falevél
Ablakkép, és függönykép :)

Denevérraj
A fentebb említett ikeás keretek, és a két váza. Olyan jó ez a keret, totál odavagyok érte. Pedig egy semmiség, kis műanyag vacak, de szuper, hogy behozták több színben, és nem csak fehér van. És legfőbb jó benne, hogy poton pénzért lehet beszerezni. 
Kikerült a pár hónapja elkészült keresztszemes kép is.

 A korábban beszerzett candy corn cukorkából pedig muszáj voltam készíteni egy kis sütit. Vicánál láttam, hogy ő már készített ilyet korábban, így elkértem a receptjét.
Nahát persze, hogy nekem nem úgy sült el, vagy inkább ki? :(
Azért azt nem mondom, hogy az íze nem jó, mert ha 3x ennyi lenne is hamar elfogyna, de a kinézetével gondok vannak. Lelapult az egész, és nem repedezett be :(
Valószínűleg mivel amerikai mértékegységgel volt megadva a recept, valamit elmérhettem, mivel nekem nincs ilyen "cup" -os mérőedénykém :( Na de ami késik, nem múlik, be kell szerezzek mindenképpen, mert egyre több ilyen receptre bukkanok.
Ja és elég édes is lett, gondolom a cukrot se jól mértem ki :( Na de szerencsére én bírom jól az édeset :)))
Balázs is rám ütött persze, így neki is ízlik. Először mindig a cukorkát halássza ki belőle. Van, hogy a kekszet nekem adja. Gondolom a cukorka a színe miatt csábítóbb :) (mondjuk eddig nem is evett cukorkát soha) Dani meg se kóstolta még. De ha nem igyekszik, nem is lesz mit. Na jó, azért még van a cand ycorn-ból, így még teszek majd egy próbát jövő héten is a sütivel.

Hát ennyit sikerült megvalósítani idén őszre. Sok dolog maradt félbe, mert nem volt időm befejezi, de ezeket lehet elteszem és befejezem jövőre. Illetve sok mindenbe bele se tudtam kezdeni, csak az alapanyagot szereztem be szokás szerint :(
Az őszi sütikiszúrókat szégyen szemre nem tudtam használni, pedig Vica intézett még szuper Wiltonos őszi színeket a Sőregitől, úgyhogy tudtam volna dekorálni is :( Akartam mára sugar cookie-t sütni a bölcsibe, de nem maradt időm rá. Pedig Balázsnak készítettem stílusosan tökös pólót, gondoltam visz be szellem, denevér, tök formájú kekszeket. Biztos tetszett volna a gyerekeknek.
De így csak a póló maradt mára :)
Volt egy narancssárga pólója, ami talán 2x volt rajta eddig a vad színe miatt.
Aztán rájöttem, hogy hát ez mennyire jó lesz tökfejes pólónak. Na azóta rá se adtam, nehogy tönkretegye :))
Így fekete vászonból vágtam ki arcot, és fekete hímzőfonallal körbevarrtam kézzel, csak elnagyolva, "rusztikusan". 
Szerintem cuki benne.

2013. október 28., hétfő

Nem faragok, díszítek

Az idén már akkora Balázs, hogy eldöntöttem, veszek faragni való tököt ősszel. Az egyik ovisom anyukája szólt, hogy ne vegyünk a csoportba, mert ő hoz, mivel a nagypapa direkt ültetett halloween tököt a kertbe, hogy ősszel legyen bőven. Így egyszer csak beállított egy csomó tökkel. Hozott minden csoportnak, és  nekünk is. Úúúgy örültem :)
Szóval így lett tökünk az idén. Jövőre ültettetek én is apukámmal. Remélem nem felejtem el. Utána meg már a saját kertünkben fogok én is ültetni :)
Először csak a bejárati ajtóval szembe letettem az egyik kis sarokba, aztán rájöttem, hogy máshol nincs is igazán megfelelő hely itthon ahol tarthatnám, így ott maradt, és legalább amikor belépünk, egyből egy kis ősz fogad minket. 
Tartogattam, tartogattam, nézegettem, hogy mi is legyen a sorsa, faragjam, vagy fessem, vagy díszítsem???
Az ovis tököt csütörtökön kifaragta a kolléganőm, és ma amikor bementünk, iszonyat mód megpenészedett. Az orrlyukat teljesen behálózta a penész. Hát elég félelmetes tökfej lett, meg kell hagyni. Szóval ment is a kukába.
Így el is döntöttem, hogy mivel én még szeretném élvezni a tök szépségét az előszobában, így nem faragom. 
Ez lett belőle:

Nekem tetszik, olyan Halloweenes :))) Nagyon félelmeteset nem akartam, hisz Balázs még kicsi, így próbáltam olyat, ami neki is tetszene. És bevált, mert amikor meglátta, ott ücsörgött előtte, és nézte. Igaz a denevért gólyának mondta, de hát na...már tudja, hogy az denevér.
Régi Praktikából vannak a sablonok.

2013. október 27., vasárnap

Mamusz

Mióta az eszemet tudom, mindig ilyen mamuszokban jártunk otthon, télen, nyáron. Nyáron a sarkát letaposva, hűvösebb időben teljesen belebújva. Mindig nagymamám látta el mamuszokkal az egész családot, barátokat. Akinek kellett, csak szólt, és Nagyi már kötötte is, vagy elővett egyet a tartalékokból, és lehetett is hordani.
Egy-két éve tanultam meg tőle, hogy hogyan kell kötni, így majd ha lesz lányom akkor tovább tudom adni neki a mamuszkötés tudományát :)
Most Balázsnak készítettem egyet, kicsit hosszadalmas volt, mert  még tavasszal kezdtem neki, de valahogy nem volt nagy kedvem kötögetni, így egyébként is jött a nyár, amikoris nem igazán kell mamusz, de még zokni sem, így félbemaradt. Most elővettem, és befejeztem végre.
Balázs oda volt érte :) Felvette, és odaállt mellénk, és mondta, hogy Apának is, Anyának is, Balázsnak is  :))) (mert persze rajtunk is az volt)

2013. október 18., péntek

Álmaink talán valóra válnak :)

Csak röviden.
Mostanában eléggé felförgött az életünk, mindamellett, hogy már hetek óta nem volt szabad htvégénk, mert vagy lagziztunk, vagy továbbképzésen voltam, találtunk egy házikót/lakást is magunknak Dunakeszin, ráadásul a legelső nap, amikor elmentünk ingatlanoshoz, és nem neten nézelődtünk.
Most készülnek az alapok, úgyhogy jövő nyáron ha minden jól megy, egy új, gyönyörű, naaaagy lakásba költözhetünk. Azért írtam ház/lakást, mert igazából társasház, de a mi részünk egy sorház jellegű rész belőle földszinttel, emelettel, és 180 m2-es saját, elkerített kerttel!!!! :D
Annyi a probléma, hogy fölöttünk még lesz egy lakás, így nincs padlásterünk. De ennyi azért belefér. Sajnos különálló sorházra nem futja, ez is húzós lesz nagyon.
Szóval most megy az üzletelés ezerrel, és várjuk hogy alakuljanak a dolgok, készüljön a ház, és tudjuk belevinni a saját elképzeléseinket.
Titta, bódogság!!!!
A jobb oldali lesz a miénk 
(annyi különbséggel, hogy a tetőtér nem pont ilyen lesz, mert ott lakás lesz, de ugyancsak döntött tetővel, tetőtéri ablakkal)
Na meg persze ez egy látványterv. Nem egy park közepén lesz, és nem sövény veszi majd körül, hanem egy kerítés, mert mellette mindkét oldalról társasházak vannak. De látványnak nem rossz :)

Földszint :)

Emelet


2013. szeptember 30., hétfő

Tádám :)

Ma megünnepeltem, hogy végre letudtam egy határidős munkát, és mivel ennyi szabadidőm volt, ráadásul gyerekmentes, befektettem egy napi bérletbe :) és körbejártam néhány rég áhított boltot.
A Culinarisban átvettem a megrendelt Candy corn cukorkákat. 


Hozzáteszem, hazaértem, és még kabátban felbontottam az egyik csomagot, hogy megkóstoljam, olyan régóta pályázok már rá. Még szerencse, hogy Vica megrendelte nekünk, mert összesen 10 csomaggal hoztak a boltba, amiből én 8-at ma átvettem :) Kemény 1100 ft volt csomagja, ami nem kis összeg, de mivel tengerentúlról hozzák, és csak ilyenkor halloween idején, így gondoltam adunk az élvezeteknek, és megkóstoljuk. (na de félreértés ne essék, nem az enyém mind a 8 csomag, az kicsit luxus lenne. Csak én vettem át)
Mivel egy csomó félbemaradt projektem van, így elmentem a Rayher kreatívba is, de sajnos nem találtam jó scrap papírt, mármint olyat, ami illene a terveimhez. De azért volt egy nagyon szép, amit nem hagyhattam ott. Illetve a varrógépcentrumban beszereztem a legolcsóbb fonalak közül négy színt :) Na kitaláljátok, mi lesz belőle? :)




2013. szeptember 25., szerda

Főnix madár

Hát elkészült végre a főnix madaram. Sajnos nem kaptam hozzá ugyanolyan színátmenetest, mint amilyennel a farktollait hímeztem, így kicsit eltér a szárnya. De inkább befejeztem azzal amit kaptam, csak ne maradjon félbe. De azért jó lett így is szerintem. Még egy keretet fog kapni.

2013. szeptember 22., vasárnap

Almás pite

Az utolsó sütésem után annyira felbosszantottam magamat (a férjem miatt), hogy megfogadtam nem sütök amíg ő nem kéri, de sajnos eddig bírtam sütés nélkül.
Itt van az ősz, és a sok alma, így muszáj voltam sütni egy almás pitét. Annyira szeretem a vastag almaréteget, a fahéj illatát....
A receptet még egy régi ovisom anyukájától kaptam, aki egy évzáróra hozott ilyen sütit, és nagyon ízlett. Azóta csakis ezt készítem.



10 dkg cukrot, 20 dkg puha margarint, 30 dkg lisztet, pici sót, és egy tojást összegyúrunk, majd a tésztát két részre osztjuk. Az egyik kicsit nagyobb legyen. A nagyobbat kinyújtjuk, és a kivajazott piteformába tesszük úgy, hogy az oldalára is jusson. (nyújtásnál bőven alá fölé lisztezünk)
Baracklekvárral megkenjük, és darált dióval megszórjuk úgy, hogy az alja teljesen be legyen szórva mindenhol.
Erre rátesszük a kihűlt és kinyomkodott almás tölteléket: 2 kg reszelt almát cukorral, fahéjjal, citromlével megpárolunk.
A tészta másik felét is kinyújtjuk, és rátesszük a töltelékre. A széleket összedolgozzuk, és felvert egész tojással megkenjük, fogpiszkálóval megszúrkáljuk, hogy a gőz tudjon távozni.
180 C-on középső sínen sütjük. (nem légkeveréssel)


2013. szeptember 19., csütörtök

Ki is valójában Dumbledore?

Ledöbbentem.
Hogy min is???
Szóval nagy Harry Potter rajongó vagyok, a könyveket is olvastam már többször, és a filmeket is láttam már megszámlálhatatlanszor. Többek között tegnap is néztem egy részt ismét, míg vasaltam.
De most bóklászgattam a neten, mivel H.P-rel kapcsolatos könyveket kerestem, és egy olyan dologgal szembesültem, ami mindeddig elkerülte a figyelmemet. Mégpedig, hogy Albus Dumbledore karakterét nem egy színész játszotta.
Nekem ez komolyan nem tűnt fel eddig, pedig már jó párszor láttam a filmet. És szerintem alig tudják páran. Vagy tévednék???
Az első két részben (Bölcsek köve/Titkok kamrája) Richard Harris játszott, de mivel ő 2002 októberében elhunyt, és így már a második film bemutatóján (ami 2002 novemberében volt) sem tudott részt venni, így kerestek a helyére egy új színészt, Michael Gambon személyében. 

A két Dumbledore





2013. szeptember 8., vasárnap

Tejszínes-barackos túrótorta krém

Hozzávalók a túrókrémhez:
8 lap zselatin, 2 tojássárgája, 10 dkg cukor, 3 tasak vaníliás cukor, 50 dkg túró 5 fél barackbefőtt, 4 dl tejszín, 2 csomag habfixáló, egy citrom reszelt héja

A zselatint a csomagoláson leírtak szerint vízbe áztatjuk. A tojásokat a cukrokkal habosra keverjük, beletesszük a kinyomkodott zselatin lapokat, és kézi habverővel tűzhely fölött folyamatos kavargatás mellett felmelegítjük. Ha kihűlt kicsit, akkor belekeverjük a hűtőhideg  túrót, és a citrom héját, és robotgéppel simára keverjük. 
A barackot lecsepegtetjük, és apró kockákra vágjuk, a túrós töltelékbe keverjük.
A hűtőhideg tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük, és a túróba keverjük óvatos mozdulatokkal. 
Ezt a keveréket kenjük a tortalapra (piskóta, kevert...ki mit szeretne)
Ezt követően hűtőbe tesszük legalább 1 órára. 
Majd jöhet a kreatívkodás, azaz a díszítés.

Kiszúrók

Ma összeszedtem minden kiszúrómat, és átnézegettem, hogy mik vannak. Hát azt hiszem el vagyok látva elég jól, csak már a megfelelő receptet kell megtalálnom. Vagy egy éve találtam neten a sugar cookies-ra, és annyira megtetszett, hogy én is tökéletesíteni szeretném!!! Mármint a tudásomat, hogy szépeket tudjak készíteni.
A keksznek megvan a már korábban leírt vajas recept, mézeskalácsnak szintén van egy szuper Nagyitól, (ha aktuális lesz, azt is leírom) csak a máz, ami megadná a kekszek szépségét nem jön össze. :(

Egyszer a Tv-ben Nigella főzőműsorát néztem, amiben valami kekszet készített, és megmutatta, hogy mennyi süti kiszúrója (cookie cutters) van. Mondta, hogy ebből sosem elég, nem tud leállni. Ha valami újat meglát, akkor megveszi. Hát kicsit én is ezt érzem most. Na de azért minden újat nem veszek meg én sem, csak folyamatosan gyűlik. Egy éve ebből a készletből csak 15 db volt meg: néhány szokványos karácsonyi, a piros dupla kiszúrók, és a kör alakú szaggatók. A többi azóta vándorolt hozzám. 
Az eddig összegyűjtött készletem :)

De azért őt felülmúlni lehetetlenség :) Több mint 1000 kiszúróval rendelkezik :)))
Egyébként érdemes olvasgatni az oldalát, mert nagyon szépen szemlélteti a technikát, és irtó kreatív a nő.